Tanárok vitafóruma

[<csaba AT gloner.hu>]

Lévay Gyula írta:
>> aztán ha a gyerek később egyre eszesebb lesz, és kezd felnőttesen
>> golndolkodni, majd el tudja dönteni, hogy ő ezen az úton halad tovább,
vagy
>> letér róla.
>Ha helyesen ertelmeztem az _egy_ szot az elozo fel mondatodban, akkor
>eppen ezt nehezited meg. Azt, hogy tudjon mas lehetosegrol, azt, hogy
tudjon
>merlegelni es igy vagy ugy - szabadon - donteni.
>Ilyen elozmenyekkel ugyanis az is egy komoly lepes a reszerol, hogy el tud
>kezdeni ketelkedni az "egyedul udvozitonek", egyedul letezonek tanult
>szemleletmodban.
>(Ezert irtam, hogy bar nem keresztenyseg, megis egy komoly lepcsofok
>a szabadsag fele, amit Knausz Imre irt, nevezetesen, hogy lehetsegesnek
>tartja, hogy "intelligens tervezés eredménye a világ". (Persze azt nem
>tudom, hogy o honnan indult.))
>Ehhez egy joval nagyobb lokes, befolyas szukseges egy - egyoldaluan,
>vilagnezetileg elfogultan kepzett - embernel (akinek esetleg az is botrany,
>hogy van mas lehetoseg, mint amit eddig ismert), mint egy olyan embernel,
>aki ismeri a "valasztekot".

Elvileg egyetértek azzal, amit írsz, de van itt egy fontos dolog, amire még
nemigen tért ki a vita, mégpedig az életkori kérdés.
Ugyebár megszületik a gyerek, elkezd felnőni, és -nyilvánvalóan- a közvetlen
környezete, azaz az esetek legnagyobb részében a szülei világnézetével
talkálkozik először. Vajon a szülő megteheti-e, hogy rögtön a kezdetektől
"semlegesen" neveli a gyereket? A semlegest most úgy értem, ahogy az a vita
során már kezd kikristályosodni, vagyis: "közvetíti a világnézetét, de nem
foglal állást alapvető kérdésekben, mint pl. van Isten, vagy nincs Isten,
hanem megjhagyja a választást a gyereknek" Az én felfogásom szerint ez
egyenesen bűn lenne, mert összezavarná a gyereket. Nézzünk egy példát: a
háromés fél éves kislányom már kérdezget ilyeneket, hogy hol van az, aki
meghalt, és hasonlók. Beszéltem neki a mennyországról. Ő ezt nyilván
készpénznek veszi. De mit is mondhatnék mást? "Döntsd el Te?", vagy "Ne
kérdezz ilyeneket, majd kitalálod magad?" vagy: "Szerintem a mennyországban,
de kérdezd meg a szomszéd bácsit is, mert szerinte máshol, és fontosnak
tartom, hogy az ő nézetét is ismerd?" Nem is tudom, nem vallásos ember vajon
mit mond erre? Vagy pl. ilyen kérdésekre, mint: Ki lakik a templomban? Ki az
az Isten? Mi az a végtelen? stb., stb... (Ez utóbbiak persze már nem a 3
éves kislányom, hanem a bátyja kérdései:-)) )
Ha igazam van, márpedig elég biztos vagyok az igazamban, akkor hol, mely
életkorban van a határ, ami után már nem szabad ilyen egyértelműen állást
foglalni, hogy a gyerek választani tudjon? Nyilván ez a gyerek egyéniségétől
is függ.
Szóval még egyszer: Ha valaki nem kap egy szilárd világnézetet gyerekkorától
kezdve, szerintem sokkal kevésbé tud később jól dönteni, mert egyszerűen nem
lesz alapja a döntésének, és ide-oda fog csapongani, sőt: sokkal inkább ki
lesz téve a különböző szekták és ordas nézetek képviselőinek.
Tehát egyelőre nem tudtál meggyőzni, továbbra is úgy gondolom, hogy sokkal
jobb az, ha egy, azaz e g y világnézetet "kap" a gyerek, a lényeg, hogy még
véletlenül se akadályozzuk meg, illetve tudatosan ne akadályozzuk meg, sőt,
segítsük elő, hogy amikor már képes arra, hogy átgondoltan dönteni tudjon,
akkor ehhez minden szabadsága meglegyen. Szerintem a gyerek felnőtté
érésének a része az, amikor pl. rájön, hogy a szülei is gyarló emberek, nem
tökéletesek, hibáznak, stb. Ugyanígy rá fog döbbenni a gyerek, hogy mindez
igaz a szülei világnézetére is. Pontosan ez a kamaszkor értelme szerintem.
De ha addig nem kapott egyértelmű képet a világról, akkor mi fog
megkérdőjeleződni benne??

>Egy ilyen szellemu oktatasnak tovabbi elonye/kovetkezmenye lenne, hogy
>gondolkodni/ertelmezni tantitana meg a gyerekeket, nem magolni. Belefasult,
>kiabrandult tizenevesek helyett kreativ "elmek" hagyhatnak el az
>iskolapadot.
>(Bocs az altalanositasert, csak tendenciakra gondolok.)

Semmi gond az általánosítással, nagyon jó lenne, ha ez valóban általános
lenne, de még egyszer a kérdésem, melyre várom válaszod (válaszotokat):
mikortól? És ad-e biztos érzelmi alapot a rögtön a kezdetektól
alternatívákat kínáló nevelés?

Tudom, hogy most összemostam egymással a szülői és a tanári nevelést, de épp
a kisgyermekkorról van szó, amikor ez egyébként is összemosódik, vagy össze
kellene, hogy mosódjon.

Üdv:
Csaba