ELFT HÍRADÓ

["Laszlo Lindeisz" <lindeisz AT gmail.com>]

Kedves Fizinfo Olvasók!



Engem nem is igazán a Kolonics György testén talált tapaszok működési
mechanizmusa izgat, hanem az, ahogyan a haláleset nyomán felszínre került az
érintettek erkölcsi világa. Nem a nanoetikára, hanem a hagyományos,
legáltalánosabban ma is elfogadott erkölcsi szabályokra gondolok.



Kolonics edzője jogtalanul elsőbbséget követelt a mentőktől a sportoló
számára, majd hazudozott a médiának a tapaszokról. Az edző ellen a  Kajak-Kenu
Szövetség - tudomásom szerint - nem indított etikai vizsgálatot.



A mentős hölgy az edző sürgetésére azt mondta, hogy „tőlem akár Buga Jakab
is lehet". Ez értelmezhető úgy is, hogy nekünk mentősöknek mindegy, hogy ki
kicsoda, nem teszünk különbséget a segítségre szorulók között, de a hangnem
és a stílus elfogadhatatlan. A mentős hölgy ellen sem indult fegyelmi, vagy
etikai vizsgálat.



A Szövetség és a Mentőszolgálat közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy ki
mit nem hazudott az események során.



Baráth Etele sem mondta meg, hogy milyen tapaszokról van szó, csak annyit
mondott, hogy ezeket a MOB bevizsgáltatta és rendben találta.



Az orvosok azzal védekeznek, hogy két héttel a haláleset előtt alapos orvosi
vizsgálaton esett át Kolonics és mindent rendben találtak. Aztán kiderült,
hogy csak egy vér-és vizeletvizsgálatot végeztek. Fel sem merülhet a kérdés,
hogy egy 36 éves, rendkívüli fizikai terhelés alatt álló embernél egy szív
ultrahangot csináljanak, amin észrevehető lett volna az az elváltozás a
koszorúérben, amit a boncolás kimutatott. Az orvosok ellen sem indult
vizsgálat és az sem merült fel, hogy az idősebb sportolók esetében a
vizsgálati protokollt megváltoztassák.



Összegezve a fentieket, az összes érintett hazudozik, csúsztat, maszatol, mi
pedig találgatjuk, hogy vajon milyen nanotechnológiai doppingot használt az
erkölcsileg feddhetetlen sportoló, aki egyébként az adófizetők pénzén
evezgetett egész életében, majd a sikerért és a pénzért – gyanús
segédeszközöket is használva – halálra hajszolta magát.



A „tudásalapú társadalom" építgetése közben pedig nanoetikáról zagyválunk,
miközben az „erkölcsalapú társadalom"  kifejezést ki sem mondhatjuk anélkül,
hogy a médiagőzhenger ki ne lapítana bennünket.



Mi az, hogy nanaoetika? Ha valami nagyon picike, akkor az erkölcs is picike
lesz? Nanoméretekben lehet lopni, csalni, hazudni?



Az eset rávilágít az egész mai magyar társadalom erkölcsi színvonalára és a
média által ömlesztett erkölcsi relativizmus pusztító hatására.



Üdvözlettel:



Lindeisz László