Tanárok vitafóruma

["Berczik_Andrea" <berczika AT jgytf.u-szeged.hu>]

Az addig rendben, hogy a "rangsor" elején lenni jó, s lényegében 
megérdemelten jó dolog.

De.

Képzeljük bele magunkat, hogy ha annó a főiskolai vagy egyetemi vizsgánkon 
ilyen "rangsor" szerint mentünk volna be felelni, vagy mondjuk a vizsga 
megkezdése előtt a tanár megmondta volna, hogy "hányasra" taksál bennünket.

Tényleg buzdító lett volna, hogy: talán egy kegyelem-ketteset még 
összehozhat.

A nem előre kerülő, (esetleg kicsit izgulósabb típusú) gyereknek már csak az 
hiányzik egy számonkérés előtt, hogy eleve "lehülyézik", mert Ő nagy 
valószínűséggel így éli meg.

Ha a stressztűrő képességét akarjuk mérni a gyereknek (kétség kívül ez is 
része az életnek), akkor rendben, de ha a TŐLE telhető legjobbat szeretnénk 
kihozni belőle, akkor módszertanilag elég szerencsétlen választás lett volna 
a rangsorolás.

Önbeteljesítő jóslatokról meg már született épp elég pedagógiai-
pszichológiai vizsgálat. 

A tanár általi rangsorolás azért érdekes egy kutatásban, hogy:  félreérthető-
e a feladat szövege, s ezért az azt pontosan értelmező ("jó" rangsorolású) 
diák rosszabb megoldást ad a többinél.

Ez az alapcél, s nem az, hogy "rúgjunk egyet" a gyengéken.
A jók meg úgyis érzik, hogy elégedett velük a tanár. Ez mérés, nem 
jutalmazás-büntetés.

Gondolom én.

Elnézést a kicsit indulatos megközelítésért.

Berczik Andi