ELFT HÍRADÓ

["Bagyinka, Csaba" <csaba AT brc.hu>]

---------- Forwarded message ----------
Kedves Mike!

Néhány megjegyzés a megjegyzéseidhez így szilveszterhez közeledve.



> Néha (elég ritkán) elődfordul, hogy annyira új nézetek születnek, hogy meg
> kell várni, amíg az előző kutatógeneráció kihal.
>

Az a baj, hogy az is előfordul (nem ritkán), hogy a szerző előbb kihal mint
az előző kutatógeneráció. Ami szükségképpen nem is egy generációt jelent
(ugyebár iskolák azok léteznek, s abban a tudományos gondolkodás is
hagyományozódik). Szerintem Dezső is ebben a cipőben jár, s még életében
szeretne elismerést kapni. Amiért én egyáltalán nem hibáztatom (s akkor
most nem beszéltem a kutatása minőségéről, mert ahhoz én nem értek).



> A mai világban inkább a kis lépések technikája számíthat sikerre. Egy
> taggal tovább elmenni a sorfejtésben, egy jeggyel pontosabb mérés: ezt
> mindenki megérti, ezen ritkán van vita.
>

Ez (is) az oka annak, hogy a genetikai kód (1960-as évek) felismerése,
megfejtése óta - szerintem - nem is született igazán jelentős tudományos
felfedezés (talán a káoszelméletet ide lehetne még sorolni, de ebben nem
vagyok biztos). Az összes jelentősnek mondott "felfedezés" - ugyancsak
szerintem - már meglevő elméleti alapokon nyugodott, annak alapjait már
sokkal régebben felismerték. A mai időkben nagy zajjal ünnepelt
felfedezéseket a technika fejlődése tette lehetővé, nem az új tudományos
felfedezések. Fizikus körökben ilyen a Higgs bozon felfedezése (ha
egyáltalán felfedezték) vagy pl. az emberi genom szekvenálása vagy még
lehetne sorolni ilyen jellegű, nagy port felkavart és ünnepelt
felfedezéseket. Én nem látok olyan új tudományos felfedezést jelenleg, amit
mérhetnénk pl. a XX. század nagy fizikai felfedezéseihez (pl. a
rádioaktivitás felfedezése, bár az még XIX. század), vagy a biológiában a
gentikai kódhoz. De ha valaki mégis lát, akkor majd kiabál. Meggyőzhető
vagyok, de alaposan kellene érvelni.


> Egy kéziratot leközölni egy nem tudományos fórumon szerintem pótcselekvés.
> Mindig vannak, akik elolvassák, letöltik, esetleg gratulálnak is, de ez nem
> bizonyíték arra, hogy a munka tényleg értékes. Az értékes munkát az
> különbözteti meg, hogy használják. A használat egyik formája a hivatkozás.
>

Ez egy szokásos érvelés, csak az időfaktort nem veszi figyelembe. A
hivatkozás az ugye "most" kell, nem 20 év múlva, márpedig az Dezső féle
emberek, ha tudományosan egyáltalán igazuk van kb. 20-30 év múlva
számíthatnának hivatkozásra (addigra hal ugye ki szerinted is az előző
kutatógeneráció).  Sajnos, ha a felfedezés tényleg jelentős, akkor 20-30 év
múlva majd újra felfedezik, s akkor a korábbi felfedezés csak egy
lábjegyzet lesz az akkori felfedező Nobel díjas előadása végén.


> Kis hazánkban az alábbi mosolyrakésztető helyzet alakult ki. A
> kutatóintézet (vagy egyetem) rendszeresen begyűjti azokat a mutatókat
> (publikációk, hivatkozások, szerkesztőségi tagság, meghívás stb.)
> amelyektől sorsa jobbrafordulását reméli. Azonban intézményeink semmiféle
> anyagi alappal nem támogatják a fenti mutatók gyarapítását. Nincs
> elkülönített keret a konferenciákon való részvételre, a bizottságokban,
> szerkesztőségekben végzett munkára. Ez annak burkolt beismerése, hogy
> valójában nem is fontos az egész, de ha a napi munka mellett fel tudtok
> sorolni valamit, azt tegyétek meg.
>

Ezzel teljesen egyetértek. Hozzátenném még, hogy a mutatók bűvöletében
élünk, ráadásul olyan mutatókat fétisizálunk amiket nem is mi hoztunk
létre, s a kutatói közösség általában rossz mérőszámoknak is tartja ezeket.
Minden ilyen mutató mennyiséget mér (extenzív ) és nem minőséget. Mint a
fiúgyermekek akik a fütyijük hosszát méregetik. Ez azt hiszem (remélem)
közismert, mégsem történik semmi erőfeszítés, hogy ezeket a mutatókat
lerázzuk.
Az ilyen jellegű mutatókról mindig Tuskó Hopkins (Rejtő Jenő hőse, ha
valaki nem ismerné) jut eszembe aki úgy tud meglógni a lelepleződéstől a
légióban a létszámellenőrzéskor, hogy ő olvassa olvassa a létszámellenőrző
listát. S aki a listát olvassa, arról senki sem gondolná, hogy nincs is
benne a listában.


> Ennek következménye az, hogy a tudományos folyóiratok referálását bírálati
> díj nélkül kell elvégezni. Köztudott, hogy ennek következményeként a
> referálás elvégzése a sor legvégén állóra hárul.
>

Ez formálisan persze nem így van, mert aláírni a professzor fogja a
véleményt. De valóban nem biztos, hogy ő készítette.


> Azt sem lehet megérteni, miért nem tart fenn minden tudományos folyóirat
> egy olyan oldalt, ahol a benyújtott kéziratról bárki elmondhatja a
> véleményét. Ez persze kizárná a packázást, a nézetek ütkötetésének
> elkerülését, a tekintélyelv érvényesülését. A vita után a szerkesztő
> eldöntheti közli-e a kéziratot. De a nyilvánosan lefolytatott vita után a
> szerkesztő nem dönthet önkényesen.
>

Ennél már előbbi probléma is van. Általában csak egyszer lehet a bírálónak
válaszolni, s ha a bíráló kétszeri bírálatában két egészen más jellegű
hülyeség van, akkor elvileg nincs jogod tovább vitatkozni már az editorral
sem. Én még nem láttam olyan újságot manapság, ahol valódi vita bontakozott
volna ki bármilyen igazán tudományos kérdésről. Ez valószínűleg azért (is)
van, mert a sorfejtés következő tagjának pontos értékéről, vagy egy
hangyányit pontosabb mérésről nem igazán lehet jókat vitatkozni. Másrészt
vitatkozni csak úgy lehet, hogy az ember névvel vállalja a véleményét, s ez
a mostani "névtelen bírálatok" világban teljesen szokatlan lenne.

No ennyi, s bocsánat, hogy belezavartam a szilveszteri készülődésbe.
Mindenkinek boldog új évet!



Bagyinka Csaba