Skip to Content.

fizinfo - [Fizinfo] Válasz Makai Mihálynak

fizinfo AT lists.kfki.hu

Subject: ELFT HÍRADÓ

Text archives


[Fizinfo] Válasz Makai Mihálynak


Chronological Thread 
  • From: Gyorgy Darvas <darvasg AT iif.hu>
  • To: "Mike Makai" <makai AT aeki.kfki.hu>, fizinfo AT lists.kfki.hu
  • Subject: [Fizinfo] Válasz Makai Mihálynak
  • Date: Mon, 30 Dec 2013 16:32:28 +0100

Kedves Miska!

Ki mondja meg manapság, mi számít „tudományos fórumnak”?

Átalakult a publikálás infrastruktúrája, intézményrendszere, motivációi. Igazad van, ma kis lépésekkel könnyebb elérni a publikálást, majd könnyebb bezsebelni a piros pontokat. Aki optimalizálva, egy keresztrejtvény minden második vízszintes sorát megfejti, a legnagyobb eséllyel számíthat arra, hogy a függőleges sorok kitöltői felhasználják az általa már beírt betűket. Sokkal több jópont jár érte, mintha az egész táblát kitöltötte volna.

Hivatkozzam most arra az elcsépelt klasszikus érvre, hogy a rejtvényfejtő tudomány csak a „kis tudomány”? A „nagy tudományt” azok testesítik meg, akik egy új típusú rejtvényt dolgoznak ki. Mennyi esélyük van arra, hogy egyáltalán közöljék a „rangos”-sá minősített szakmai folyóiratok?

Száz éve még nem ismerték a referáltatás intézményét, nem számolták a hivatkozásokat. Érdem volt olyan újjal előrukkolni, amivel más még nem foglalkozott. Hivatkozást viszont azoktól várhatsz, akik már ezen a szakterületen dolgoznak. Einstein és Hilbert kéthetente küldték be az általános relativitáselméletre vonatkozó dolgozataikat, mindegyikben javítva maguk és a másik előző cikkének hibáit. Mire az új kézirat beérkezett, az előző már meg is jelent, referáltatás nélkül. Kivel referáltatták volna, ha még maguk az úttörők is bizonytalanok voltak, s előtte jártak mindenkinek akit a téma megérintett? A mai bírálati és elfogadási döntési rendszerben eljutottak volna ezek a cikkek a publikálásig, vagy akár addig, hogy a szerkesztő kiküldi bírálatra? Aligha. A hatvanas években már volt referáltatás, de a mai szerkesztői attitüdökkel – megkockáztatom – Higgs 1964-es cikke (vagy méginkább Englerté, akire Higgs hivatkozott) sem jelenne meg olyan könnyen és mindössze 6 hét alatt.

A folyóirat-szerkesztők ma nem arra büszkék, ha közölhetnek egy eredetien új gondolatot, hanem beálltak a „citation hunting” sorba. Nem kockáztatnak. Akkor számíthat egy cikk jó eséllyel publikálásra, egyrészt, ha várhatóan „hozza a hivatkozásokat”, mégpedig a kritikus 2 éven belül, másrészt, ha maga is hivatkozik több viszonylag friss cikkre az adott folyóiratból. Ellenkező esetben sokszor a szerkesztő akár referáltatás nélkül elutasítja. Nem érheti őket szemrehányás, a folyóiratnak is meg kell élnie, és ma ilyenek az elvárások.

Ennek megfelelően, megnőtt a valószínűsége annak, hogy egy „új fizika” alapvető cikkeit nem a hagyományos (bevett, legnagyobb presztizsű, legimpaktabb – használja ki-ki a neki legszimpatikusabb kifejezést ízlése szerint) szaklapokban fogjuk olvasni. (Az új fizika kifejezés nem új, nem tőlem származik, jó másfél évtizede benne van a szakirodalomban és jól körülhatárolt fizikai tartalommal bír.) A „citation hunting” átalakítja a közlési szokásokat, vagy talán máris múlt időt kellene használnom, és átrendezi a folyóiratok rangsorát. (Az átrendezést nem feltétlenül a ma mért impact faktor szerint értve.)

Miután a még nem ismert természetű „új fizika” terrénumán nem sokan dolgoznak (vagy pontosabban, egy-egy alternatív elméletén még kevesebben, akik ráadásul vetélkednek egymással kié fog üdvözülni, hisz ez az érdem csak egyiküknek juthat) még jó ideig kevés idézetre számíthatnak. Aki ezeket közli nem feltétlenül a várható „high impact faktor” miatt teszi. Ez az attitüd megfelel a tudomány klasszikus céljainak, de nem a mai folyóirat-kiadás elüzletiesedett szellemének. Rekesszük ki őket a „tudományos fórumok" közül? Zárjuk ki a „szakmai folyóiratok” köréből? Lehet, hogy ezeken a fórumokon sok olyan írás is megjelenik, amelyek hosszabb távon nem fogják kiállni az empirikus igazolhatóság kritériumát, de nem feltétlenül butaságok, tudománytalanok, hibásak. Gondoljunk arra, „az” Einstein egyenletet tartalmazó általános relativitáselmélet cikk megjelenését megelőzően ugyanaz a folyóirat legalább négy, Einstein és Hilbert tollából származó, szakmaiatlannak nem mondható, de maguk a szerzők által később hibásnak talált cikket közölt (akkor a szerkesztők csak kb. 20 százalékban végezték jól a dolgukat?), és akkor nem is említettem legalább tucatnyi cikket az 1911-15 közötti időszakból más szerzőktől, akik ugyanerre tettek kísérletet, eredménytelenül. Nem lett volna szabad közölni őket? Lehet, hogy nélkülük még sokáig nem született volna meg az „üdvözült” megoldás.

Miska! Nagyon jó a javaslatod, hogy szélesítsük ki a bírálók körét! Azt írod „miért nem tart fenn minden tudományos folyóirat egy olyan oldalt, ahol a benyújtott kéziratról bárki elmondhatja a véleményét. Ez persze kizárná a packázást, a nézetek ütkötetésének elkerülését, a tekintélyelv érvényesülését. A vita után a szerkesztő eldöntheti közli-e a kéziratot.” Remek ötlet. Ha viszont a cikk egy „oldalon” – gondolom weben szabadon hozzáférhető oldalra gondolsz – megjelenik, mindenki olvashatja, véleményt írhat róla, ez nem előpublikálás, hanem maga a közzététel. Olyan ArXiv-féleség. Mi szükség ezek után a „közlésre”? Hiszen már közölték! A szerkesztő számára annyi szabadság maradt, hogy nyomtatásban is megjeleníti-e. Ez a gyakorlat ellentmond a folyóiratok kiadói érdekeinek (sok el sem fogad olyan kéziratot, amit már „közzétettek”, pl. ArXiváltak), rontja a „közlés” (tulajdonképpen már utánközlés) eladhatóságát. Másrészt, a mai gyakorlatban, referáltatás után amúgy is előbb megjelenik a cikk az online kiadásban, mint nyomtatásban, igaz online is pénzért.

Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb a te javaslatodé a jövő. De ehhez át kell alakulnia a mai kutatói értékfelfogásnak (amely szerint csak az az értékesnek tekintendő publikáció, ami referálás után került nyilvánosságra, nem pedig az, amit a szakma azután „használ” is), és a mai publikálási üzlet- és érdekrendszernek (amely szerint valaki fizesse meg a „közlés” költségét, ha nem lehet az olvasóval megfizetteni, akkor fizessen a szerző – ez a Open Access business filozófiája. Bevallom, én a mai formájában ezt a fajta üzletet sem kedvelem.)

Az általad javasolt rendszer valósítaná meg azt, hogy legyen közkincs a tudományos gondolat, amint az a múltban is volt, (főleg, ha közpénzből jött létre), és valóban a széles tudományos közvélemény döntse el annak az értékét (ne 2-3 lektor). Úgy sejtem ez az átalakulás valahol a ma bevettnek számító tudományos fórumokon kívül fog végbemenni és azután épül be a tudományosan elfogadott értékrendbe.

Üdvözlettel:

Darvas Gyuri





---
A levél vírus, és rosszindulatú kód mentes, mert az avast! Antivirus védelme
ellenőrizte azt.
http://www.avast.com



Archive powered by MHonArc 2.6.19+.

Top of Page