ELFT HÍRADÓ

[Gyorgy Darvas <darvasg AT iif.hu>]

Kedves Miska!

Ki mondja meg manapság, mi számít „tudományos fórumnak”?

Átalakult a publikálás infrastruktúrája, intézményrendszere, motivációi. 
Igazad van, ma kis lépésekkel könnyebb elérni a publikálást, majd 
könnyebb bezsebelni a piros pontokat. Aki optimalizálva, egy 
keresztrejtvény minden második vízszintes sorát megfejti, a legnagyobb 
eséllyel számíthat arra, hogy a függőleges sorok kitöltői felhasználják 
az általa már beírt betűket. Sokkal több jópont jár érte, mintha az 
egész táblát kitöltötte volna.

Hivatkozzam most arra az elcsépelt klasszikus érvre, hogy a 
rejtvényfejtő tudomány csak a „kis tudomány”? A „nagy tudományt” azok 
testesítik meg, akik egy új típusú rejtvényt dolgoznak ki. Mennyi 
esélyük van arra, hogy egyáltalán közöljék a „rangos”-sá minősített 
szakmai folyóiratok?

Száz éve még nem ismerték a referáltatás intézményét, nem számolták a 
hivatkozásokat. Érdem volt olyan újjal előrukkolni, amivel más még nem 
foglalkozott. Hivatkozást viszont azoktól várhatsz, akik már ezen a 
szakterületen dolgoznak. Einstein és Hilbert kéthetente küldték be az 
általános relativitáselméletre vonatkozó dolgozataikat, mindegyikben 
javítva maguk és a másik előző cikkének hibáit. Mire az új kézirat 
beérkezett, az előző már meg is jelent, referáltatás nélkül. Kivel 
referáltatták volna, ha még maguk az úttörők is bizonytalanok voltak, s 
előtte jártak mindenkinek akit a téma megérintett? A mai bírálati és 
elfogadási döntési rendszerben eljutottak volna ezek a cikkek a 
publikálásig, vagy akár addig, hogy a szerkesztő kiküldi bírálatra? 
Aligha. A hatvanas években már volt referáltatás, de a mai szerkesztői 
attitüdökkel – megkockáztatom – Higgs 1964-es cikke (vagy méginkább 
Englerté, akire Higgs hivatkozott) sem jelenne meg olyan könnyen és 
mindössze 6 hét alatt.

A folyóirat-szerkesztők ma nem arra büszkék, ha közölhetnek egy 
eredetien új gondolatot, hanem beálltak a „citation hunting” sorba. Nem 
kockáztatnak. Akkor számíthat egy cikk jó eséllyel publikálásra, 
egyrészt, ha várhatóan „hozza a hivatkozásokat”, mégpedig a kritikus 2 
éven belül, másrészt, ha maga is hivatkozik több viszonylag friss cikkre 
az adott folyóiratból. Ellenkező esetben sokszor a szerkesztő akár 
referáltatás nélkül elutasítja. Nem érheti őket szemrehányás, a 
folyóiratnak is meg kell élnie, és ma ilyenek az elvárások.

Ennek megfelelően, megnőtt a valószínűsége annak, hogy egy „új fizika” 
alapvető cikkeit nem a hagyományos (bevett, legnagyobb presztizsű, 
legimpaktabb – használja ki-ki a neki legszimpatikusabb kifejezést 
ízlése szerint) szaklapokban fogjuk olvasni. (Az új fizika kifejezés nem 
új, nem tőlem származik, jó másfél évtizede benne van a szakirodalomban 
és jól körülhatárolt fizikai tartalommal bír.) A „citation hunting” 
átalakítja a közlési szokásokat, vagy talán máris múlt időt kellene 
használnom, és átrendezi a folyóiratok rangsorát. (Az átrendezést nem 
feltétlenül a ma mért impact faktor szerint értve.)

Miután a még nem ismert természetű „új fizika” terrénumán nem sokan 
dolgoznak (vagy pontosabban, egy-egy alternatív elméletén még 
kevesebben, akik ráadásul vetélkednek egymással kié fog üdvözülni, hisz 
ez az érdem csak egyiküknek juthat) még jó ideig kevés idézetre 
számíthatnak. Aki ezeket közli nem feltétlenül a várható „high impact 
faktor” miatt teszi. Ez az attitüd megfelel a tudomány klasszikus 
céljainak, de nem a mai folyóirat-kiadás elüzletiesedett szellemének. 
Rekesszük ki őket a „tudományos fórumok" közül? Zárjuk ki a „szakmai 
folyóiratok” köréből? Lehet, hogy ezeken a fórumokon sok olyan írás is 
megjelenik, amelyek hosszabb távon nem fogják kiállni az empirikus 
igazolhatóság kritériumát, de nem feltétlenül butaságok, 
tudománytalanok, hibásak. Gondoljunk arra, „az” Einstein egyenletet 
tartalmazó általános relativitáselmélet cikk megjelenését megelőzően 
ugyanaz a folyóirat legalább négy, Einstein és Hilbert tollából 
származó, szakmaiatlannak nem mondható, de maguk a szerzők által később 
hibásnak talált cikket közölt (akkor a szerkesztők csak kb. 20 
százalékban végezték jól a dolgukat?), és akkor nem is említettem 
legalább tucatnyi cikket az 1911-15 közötti időszakból más szerzőktől, 
akik ugyanerre tettek kísérletet, eredménytelenül. Nem lett volna szabad 
közölni őket? Lehet, hogy nélkülük még sokáig nem született volna meg az 
„üdvözült” megoldás.

Miska! Nagyon jó a javaslatod, hogy szélesítsük ki a bírálók körét! Azt 
írod „miért nem tart fenn minden tudományos folyóirat egy olyan oldalt, 
ahol a benyújtott kéziratról bárki elmondhatja a véleményét. Ez persze 
kizárná a packázást, a nézetek ütkötetésének elkerülését, a tekintélyelv 
érvényesülését. A vita után a szerkesztő eldöntheti közli-e a 
kéziratot.” Remek ötlet. Ha viszont a cikk egy „oldalon” – gondolom 
weben szabadon hozzáférhető oldalra gondolsz – megjelenik, mindenki 
olvashatja, véleményt írhat róla, ez nem előpublikálás, hanem maga a 
közzététel. Olyan ArXiv-féleség. Mi szükség ezek után a „közlésre”? 
Hiszen már közölték! A szerkesztő számára annyi szabadság maradt, hogy 
nyomtatásban is megjeleníti-e. Ez a gyakorlat ellentmond a folyóiratok 
kiadói érdekeinek (sok el sem fogad olyan kéziratot, amit már 
„közzétettek”, pl. ArXiváltak), rontja a „közlés” (tulajdonképpen már 
utánközlés) eladhatóságát. Másrészt, a mai gyakorlatban, referáltatás 
után amúgy is előbb megjelenik a cikk az online kiadásban, mint 
nyomtatásban, igaz online is pénzért.

Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb a te javaslatodé a jövő. De ehhez át 
kell alakulnia a mai kutatói értékfelfogásnak (amely szerint csak az az 
értékesnek tekintendő publikáció, ami referálás után került 
nyilvánosságra, nem pedig az, amit a szakma azután „használ” is), és a 
mai publikálási üzlet- és érdekrendszernek (amely szerint valaki fizesse 
meg a „közlés” költségét, ha nem lehet az olvasóval megfizetteni, akkor 
fizessen a szerző – ez a Open Access business filozófiája. Bevallom, én 
a mai formájában ezt a fajta üzletet sem kedvelem.)

Az általad javasolt rendszer valósítaná meg azt, hogy legyen közkincs a 
tudományos gondolat, amint az a múltban is volt, (főleg, ha közpénzből 
jött létre), és valóban a széles tudományos közvélemény döntse el annak 
az értékét (ne 2-3 lektor). Úgy sejtem ez az átalakulás valahol a ma 
bevettnek számító tudományos fórumokon kívül fog végbemenni és azután 
épül be a tudományosan elfogadott értékrendbe.

Üdvözlettel:

Darvas Gyuri





---
A levél vírus, és rosszindulatú kód mentes, mert az avast! Antivirus védelme 
ellenőrizte azt.
http://www.avast.com