Tanárok vitafóruma

["Lazsadi, Sandor" <net706 AT matavnet.hu>]

Üdvözletem Fodor Zsoltnak,
igazságra szomjas szümünket kicsapongásával itató szózatáért

Döntse el a kollektív bölcsesség: érdemes-e bármit is?

A TÖBBPÁRTI DIKTATÚRA közelgo választási bohózata igen csak próbára teszi
majd a köz gyomrát. Ráharapva erre a csodálatos nyilvánossági
glasznoszty-ra, engedve az amúgy sem titkolható feltűnési viszketegségemnek,
kissé megcsömörölve attól hogy az öncenzúrát mégis muködtetnem kell, de
tudva Hamvas Bélától, hogy "csak arról érdemes beszélni, amiről nem szabad",

(idézi Miklóssy Endre: "Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél",(Magyar
gondolkodók a XX. században),kiadta: Széphalom Könyvműhely, 2001.)

összefoglalnám röviden, választójogommal élni kénytelen állampolgári
tapasztalataimat, persze bizonyos általánosság igényével, nehogy sérelem
érje vajegy tanári- vagy társadalmi osztály - választások idején olyannnyira
felfokozott - érzékenységét. És egyébként is mit ütöm én bele az orromat a
nagypolitikába? Mars az osztályba, a tanulók közé, vagy a folyósóra ügyelni!

MÉGIS:

(1)  A listás választási rendszer teljesen idegen a magyar észjárástól. Csak
azért mert a listákon beúszó szélhajósok tömegei nem tartoznak személyes
politikai felelosséggel senki választópolgárnak. (Ezt, a stabilitás
meséjével szokás indokolni és hitelesíteni) Szukköru pártklikkek juttatják a
listákra egymást. A pártok között is igen nagy a forgalom mostanában.
 Így, magyar észjárás szerint, politikai értelemben kiskorúak az ún.
képviselok. Nem igazán jogképesek. Elobb valamely szuk pártklikknek kell
megfelelniük ahhoz, hogy egyáltalán számbavétessenek mint képviseletre
esélyesek. Nem csoda tehát, hogy alig lehet számonkérni rajtuk valamit.
Gyakran, ok maguk sem tudják eldönteni, hogy pártkörnyezetüknek, vagy inkább
a válaszópolgárnak tartoznak felelosséggel. (pl. az ún. kisgazdapárt teljes
érték- és szerepzavara mint gombnyomogató töltelékpárt)
Kiskorú vállukra nehezedő terhüket könnyítendo, hagyják
beékelodni a sajtót, kényelmesen felejtve az üdvösebbik személyes
kapcsolattartást. A népet és annak véleményét is a sajtóból ismerik.
Gondosan kikerülik a népnyomor pocsolyáit, és csak a formatervezett,
naprakészen misztifikált reklám-néppel akad dolguk + saját ambicíóikkal,
csapban is felelotlen jelenlétükkel. Kissé nyomasztó József Attila jelenkori
politikai aktualitása: lásd "Ködből, Csendből" stb.

(2) Hogyan választott bírót az autonom (=öntörvényu, és öntevékeny) magyar
község (falu,
kisváros) a hagyomány szerint? A legszorgalmasabb, legravaszabb és
legtehetosebb gazdák (parasztok, kispolgárok, emberek) akik mind ismerték
egymást, tudtak egymás huncutságairól, lopásairól,
személyiség-tulajdonságairól, kiválasztották maguk közül a legszorgalmasabb
és "legbutább"(legkevésbé: önzo, tolvaj, huncut stb, tehát a
legigazságosabb) embert BÍRÓ-nak.  Ezt akár ma is lehet történetileg
igazolni.
Ez a magyar kisautonomia elve. Ezt sérti meg a pártlistás választási
rendszer,
amelyet mint a fából vaskarikát, vagy a koronás köztársaságot, sehogyan sem
bírja megemészteni a magyar politikai köztudat. Már a legszélesebb
közönségnek szánt jelképekben (kegytárgyakban?) ott motoszkál a BEÉPÍTETT
REPEDÉS, a személyességet (mert egységet, vagyis egészséget) bontó és
felszámoló törekvés. Üzenete: nincs közöd hozzá!
Ezért hát: Személyes választási rendszer kell, amelyben
egyértelmuen lebontható személyekre, hogy ki, milyen ügyben, hogyan
szavazott, kivel szövetkezett, kit képvisel stb, kikerülve ezáltal a
véget-nem-éro ilyen-olyan pártturmixból, amelyet lassan már senki sem ért,
azon egyszeru oknál fogva, hogy semmi
közünk hozzá. Például ki érti azt a világon hogy a magyar szocialisták
pártja most éppen a nemzetközi nagytokét képviseli, holott eredetileg a toke
túlkapásainak korlátozására jött létre?

(3) Persze hogy van érdekközösség (gazdasági társaság, lobby stb) amely
érdekelt a listák farvizén való beevezésben, és a magyar jogrend feletti
befolyás megszerzésében. De megéri-e feláldoznunk az 1000 éves "elveszett"
"alkotványt" egy megint újabb csalóka reményért hogy nekünk valaki a
környéken jót akar és jót tesz ha mi lemondunk létünkrol? Hiroshima és
Nagaszaki után a japánoknak egyetlen kérése volt a gyoztes hatalmakkal
szemben. Hagyják meg a császárt nekik. Ne számolják fel a japán belso béke
és feltámadás legfobb biztosítékát, a politikai rendszer lelkét. A magyar
lélek nem számít? A jelenleg minimum ketté hasadt magyar politikai
köztudatot össze kell újra forrasztani, különben a tárgyilagosság ügyek
menti pályájáról le fog sodródni az alanyiság tükörfolyósójába. Már ma is a
hiszterikus tudatzavar tüneteit mutatja.

(4) Íme egy országosan elterjedt, talán leghuncutabb szereptévesztés (A
fenntartóság kórsága.):
Mindenki tudja, hogy a közszolgákat és köztiszteket havi-fik-sszel ellátó
önkormányzatok, az adószedők által behajtott közpénzekből fizetnek ki
bennünket. Namármost hogyan öltözhetek át a korábbi "pártunk és kormányunk"
oly meleg és biztonságos pöfeteg mundérjából, egy pik-pak leváltható-,
könyökvédős önkormányzati csinovnyikká? Egyszerű: lecserélem a régi
hazugságot (Községi Tanács) egy újabbra (ÖN(?!)kormányzat), a Volgát minimum
VW-ra, a megunt szovjet hitvesemet mondjuk pl. kedvelt fiatal kádernőmre, és
MÁTÓL KEZDVE MINDEN MÁSKÉPP VOLT jelszóval, FENNTARTÓ-nak neveztetem magam,
mint alapító-befektető "nagytokés". Persze, hogy ekkora marhaságot sosem
vesz be a magyar észjárás, vagy a magyar politikai köztudat. Ezt valahogy
emészthetőbbé kéne darálni vagy fűszerezni. Különösen sértő a FENNTARTÓ és
ELTARTÓ jelképek összecsengése. Előrevetíti az önkormányzat (vagy egyéb
közpénzből működő szervezet) mint STRICI és a közszolga mint ROSSZLÁNY, - az
utódokra nézve, kétes kimenetelű - párosítását. Tréfát félretéve: az
állampolgárok munkájának gyümölcseit ötödölő-negyedelő adószedő (mint ilyen,
nem termelő, csak közvetítő) akkor nevezteti magát FENNTARTÓ-nak, ha engem
kiskorúsít, vagyis azt a természetes személyt, aki őt megtanítottam
írni-olvasni, és hogy adót szedhessen vagy költségvetést végrehajtson: mérni
és számolni, táblázatot kitölteni, áruk mértékegységét átalakítani,
gázolajat az étolajtól megkülönböztetni, szőkíteni, barnítani. Ebben mármost
az is benne van, hogy EL IS HISZI MAGÁRÓL, HOGY SIKERÜLT ENGEM
ALÁBBRENDELNIE. Pedig bizony mondom: nem nagyobb a tanítvány mesterénél.
Álmában sem gondolja, hogy egy tétlen szenvedő ellenállásra kényszerített
társadalmi osztállyal (vagy néppel?) áll szemben, aki megcsömörölve bár, de
kötelességet teljesít. És csak idő kérdése, hogy mikor rendezi be
országát/munkahelyét saját lelkisége és eszejárása szerint. A múló divatok
és politikai pártütők egy részét elmossa a tavaszi árvíz, a másikat a
kőolajárak, egy harmadikat pedig véletlenül felejtünk el, stb.

A FENNTARTÓ = gunyoros hangzású eufemizmus, amely figyelmezteti a
"FENNTARTOTT" intézmény KÖZALKALMAZOTTJÁT, illetményével is kifejezett
kiskorúságára, másszóval:
csökött jogképességére.

Nyuszi vagyok, ülök a fűben, hopp, ma sem fogtam semmit,
sz'asztok
Sandor, 
net706 AT axelero.hu