ELFT HÍRADÓ

[Lakatos Gergő <lakatos.gergo AT chello.hu>]

Tisztelt Listatagok,

 

Úgy tűnik, mindhiába a fizikai és a természettudományos tudás erodálódása
felett érzet gyászhangulat és

állandósult sopánkodás, ha nem vesszük észre, hogy a felmerülő problémák
hátterében és origójában

ugyanazt az alapvető problematikát lehet felfedezni. Legyen szó fizika
érettségiről, a holdon leejtett toll

kérdéséről, vagy a természettudományos - és kiváltképp a fizika - órák
számának csökkentéséről.

Legtöbben persze az első számú bűnbaknak az Oktatási Minisztériumot és az
általa forszírozott - az Önök

számára súlyos hozzánemértésről tanúskodó - óraszámcsökkentést tekintik.
Amely nemcsak a már eddig is

igen alacsony színvonalú tudás konzerválója, hanem további szétzilálója
volna.

Ezzel szemben azt gondolom, hogy a problémák gyökere egészen máshol
keresendő és szinte biztos vagyok

benne, hogy a kívánalmaknak megfelelő óraszámok visszaemelése esetleg
további, akár radikális  növelése 

egy cseppet sem változtatna a kialakult helyzeten. Régen rossz az a
felfogás, amikor a tudás minőségét

elsősorban a tanulandó/tanítandó órák számában határozzuk meg. A minőségi
tudást pusztán mennyiségi

meghatározottságra redukálva. 

Hartlein Károly arra hivatkozik, hogy a szövegértés alsó tagozatos tananyag,
csak sajnos nem veszi figyelembe,

hogy ennek a bizonyos "értésnek" a későbbiekben nem lesz semmifajta
szaktudományos vonatkozása,

mivel sajnos figyelembe kellene vennünk, hogy a legalapvetőbb
gyermekirodalmakon elsajátíttatott

pedagógiai fogások működésképtelenek lesznek már felső tagozatban is a
specializáltság tengerében.

Nem gondolhatjuk, hogy a Kincskereső Kisködmön vagy a ma oly divatos Harry
Potter-kultusz segítségünkre

lehet a fizikai problémák és az ezt megkövetelő gondolkodásmód
kialakításában. És ebben sajnos a manapság

egyre szűkülő, kisiskolásoknak szánt természettudományos "enciklopédiák" sem
segítenek, mert észre

kellene venni, hogy az ezek által közvetített "csodálatos világképet" és az
ebből fakadó izgalmakat, a felső 

tagozatos fizikatankönyvek és órák (bármennyi is legyen belőlük), jócskán
"deszakralizálják". 

Goethe még nagyon helyesen úgy fogalmazott, hogy: 'nem kívánja a Természetet
kínpadra fektetni' és ha

mai szemmel persze már megmosolyogni való ez a tétel, pedagógiai szemmel
semmit nem veszített az

értékéből és pontosan rámutat arra is, hogy miben fedezhető fel mindaz a
szakadék, amely az elsajátítandó

tételes tudás és a "gyermeki" képzelet és fantázia között feszül. 

A számomra egyébként nem oly megdöbbentő "tollas" példa szemlélteti a
legkiválóbban, hogy mi történik

akkor ha a gravitáció mibenléte csupán bebiflázandó adatokra, számításokra
és törvényekre redukálódik,

amelynek "önmagán kívűl" nem válik érthetővé és megragadhatóvá a mibenléte
és mint a videón is láthattuk,

kozmikus sebességgel eltűnik a bemagolandó, kötelezővé nyilvánított
tudásformák rengetegében. Mivel

csillagászati ismereteket ma már szinte kizárólag a középiskolai
fizikatanulmányok végefelé tanítanak, a 

a korábban tanultak plasztikussá tétele sajnos már nem történik meg , hiszen
a tananyag ezer részre szabdalt

és teljes mértékben hiányzik bármiféle vezérlő elv, amely megteremtené a
fizikai tudás belső koherenciáját,

élményszerűségét és vezérfonálul szolgálhatna a gondolkodás számára. És
amikor az érettségin fény derül

erre az apró bökkenőre, persze mindenféle nehézségekre hivatkoznak és a
dolgozatok összeállítóit hibáztatják,

akik képtelenek "egyértelműen" fogalmazni, ezáltal összezavarva a
szerencsétlen diákot, aki sajnos ekkor

szembesül először azzal a problémával, hogy itt többségében már nem működnek
a fejekbe vert mintafeladatok

és a fixálódott "ösztönös" megoldások, mert olyan értelmezhetetlen
problematikával kerül szembe, amelyet

még készségszinten sem sajátított el, ugyanis az nem volt része a
tananyagnak és soha senki nem követelte

meg tőle, hogy összefüggésekben gondolkozzon, ugyanis a mai magyar oktatási
rendszerünkben ez sajnos

nem kívánalom. És ebből a szempontból oly mindegy, hogy csökken-e vagy nő a
természettudományos órák

száma, mert ha ez ugyanannak a szemléletnek a fenntartásával történik,
mindössze annyi "pozitívumot" vonhat

maga után, hogy legalább lesz miből felejteni. A videón szereplő második
világháborús példa is kiváló szemléltető

eszköze mindennek. Mivel 20 év körüli diákokról van szó, egy-két évvel
korábban kötelező jelleggel kellett, hogy

történelemből érettségizzenek és kizárt, hogy, aki bármilyen szakon is
tovább akart tanulni, megengedhette

volna magának azt a bukással fenyegető betlit, hogy ne tudja mikor esett meg
a II. világháború. És mint láttuk

ez az oly nyilvánvalónak tűnő tudás is egy-két év alatt mindenestől a
semmibe hullhat, ha értelmesen nem

kontextualizálódik, hogy nem válik természetessé és nyilvánvalóvá, hogy
mindezen ismeret a mindennapi élet

(és nem az oly áhított és nagyratartott műveltégbeli kivagyiság) szerves
részét képezze, ha a tanár nem tudja

érzékeltetni, hogy mindez egy olyan hozomány része, amit sajnos többnyire
már csak a Tomcat félék ismernek 

fel és sajnos ők és a hozzá hasonlók hívebben tudnak modellként szolgálni és
akár Parlamentbe jutni vele, mert 

az értelmet és jelentést ad, a meg nem ragadhatóvá és át nem élhetővé tett
adatkupacok helyett.

 

Tisztelettel: Lakatos Gergő