ELFT HÍRADÓ

[Schréter János <jschreter AT t-online.hu>]

Kedves Pista és Valamennyien!

Szerencsémre Botos Katalinnal egy Egyetemen lenni van szerencsém (Ő egyetemi 
tanár, én portás) így aztán a cikket mentem tudom küldeni. :-)  Ugye 
hozzájárul az 'ige' terjesztéséhez, kedves Katalin?

Ttel üdv.:  Schréter J.


> vajon ez az alapveto erkolcs fenntarthato-e egy kaptar-tarsadalomban?
Nos a kerdesre adando valasz egy szeletet is erinti
az alabbi egyebkent is kivalo cikk.
Elet es Tudomany, 2008/27, julius 4.
Botos Katalin:
Vilagvallasok es piacgazdasag
(az egyhazak gazdasagi tanitasai)
838. oldal.
sajnos az ET a neten nem elerheto,
de konyvtarakba talan meg jar ;-)
udvozlettel,
Horvath Pista


     A világvallások gazdasági tanítása és a globális piacgazdaság

     Botos Katalin

     Összefoglaló
     Avilággazdaság történelmét nézve világosan kirajzolódik a kapcsolat a 
vallásos világnézet és a gazdasági versenyképesség között. A kapcsolat 
természetesen közvetett, de elég erős ahhoz, hogy a piaci szereplők 
viselkedését befolyásolja. A kérdés azért lett mára aktuális, mert a 
zsidó-keresztény vallási gyökereken alapuló, napjainkra szekularizálódott 
nyugati kapitalista társadalmak vállalkozói az újraelosztás magas költségei 
miatt versenyhátrányba kerülnek azokkal a piacokkal szemben, ahol a 
közösségi értékeket, s az azokon alapuló összefogást nagyobb tiszteletben 
tartják. Tanulhatnánk tehát az ázsiai nagycsaládoktól és egyéb civil 
szerveződésektől szolidaritást és szubszidiaritást. A túlzott 
individualizmus sokba kerül, és határozottan csökkenti a csupán erre alapozó 
országok versenyképességét.
     Bevezető
     Az egész világ csodájára jár a távol-keleti országok gazdasági 
növekedésének. Úgy tűnik, a piacok megnyitása a második világháború után 
előbb Japánban teremtett virágzó gazdasági környezetet. Később az ún. "kis 
tigrisek, majd India és legfőképpen Kína produkált figyelemre méltó 
növekedést az 1990-es években, a világgazdasági globalizációnak 
köszönhetően. Vajon van-e annak szerepe a gazdasági eredményekben, hogy a 
különböző világrészeken különböző vallások váltak uralkodóvá az elmúlt 
évezredekben, s ezek világszemlélete, kozmológiai nézetei számos ponton 
eltérnek egymástól? Vajon szerepet játszanak-e az egyes országok, 
országcsoportok sikerességében a világvallások társadalmi-gazdasági 
tanításai? Hozzájárultak-e, és hogyan a gazdasági fejlődéshez a korábbi 
évszázadokban, és ami nem kevésbé fontos: napjainkban vajon ösztönzik-e, 
vagy inkább akadályozzák a globalizációt, s annak révén elérhető gazdasági 
előnyöket?
     Mit tanulhatunk a történelemből?
     Nézzük meg mindenekelőtt a gazdaságtörténet többé-kevésbé egzakt 
tényeit!
     Angus Maddison szerint a világ egy főre jutó jövedelme az első 
évezredben stagnált, ám a második évezred végére 13-szorosára növekedett. A 
világ lakossága e kétezer év alatt 22-szeresére, míg a világ GDP-je 
300-szorosára nőtt. Ez az adat azt sugallja, hogy a figyelemre méltó 
növekedés az első évezred után kezdődött, amikor a világgazdaság már nemcsak 
a népesség eltartására, hanem az életkörülmények javítására is képes volt.
     A gazdasági hatékonyság szempontjából óriási különbségeket 
tapasztalhatunk a világ keleti (B országcsoport) és nyugati (A 
országcsoport) fele között. Angus Maddison szerint a Nyugat fogalma 
Nyugat-Európát, Észak-Amerikát, Ausztráliát - együttesen a Nyugati 
területek - és Japánt foglalja magába. Ezt nevezzük "A csoportnak. A "B 
csoporthoz tartozik Latin-Amerika, Kelet-Európa, a korábbi Szovjetúnió 
utódállamai, Ázsia - Japán kivételével -, és Afrika. Leegyszerűsítésnek 
tűnik ezeket az országcsoportokat Nyugatnak és Keletnek hívni, figyelembe 
véve, hogy a keleti országok közül főleg az indiai és kínai civilizációkról 
állnak rendelkezésre adatok, ezért inkább "A és "B országcsoportokról 
beszélünk, amikor a vallások gazdasági teljesítményre gyakorolt hatását 
vizsgáljuk.
     A gazdasági hatékonyság szempontjából óriási különbségeket 
tapasztalhatunk a világ keleti (B országcsoport) és nyugati (A 
országcsoport) fele között.
     Kétezer évvel ezelőtt az egy főre jutó átlagos jövedelem hasonló volt 
az "A és a "B csoport országaiban. Krisztus után 1000-ben az "A csoportban 
az egy főre jutó átlagjövedelem még alacsonyabb is volt, mint az ázsiai 
országokban, köszönhetően a Római Birodalom bukása utáni gazdasági 
összeomlásnak. A következő ezer évben azonban a nyugati országok sokkal 
gyorsabban nőttek, mint a "B csoport országai.
     A második évezredben két szakaszt különíthetünk el. Az első szakasz 
1000-től 1820-ig tartott, a második pedig 1820-tól napjainkig. (Az adatok 
Maddison hivatkozott munkájában 1998-ig állnak rendelkezésre.) 1820-ra az "A 
csoport országaiban a jövedelemszint kétszerese volt a "B csoport 
országaiénak. Ezen adatok különbsége 1998-ra már hétszeres volt! Az első 
szakaszban az "A csoport országainak egy főre jutó jövedelme négyszer 
gyorsabban nőtt, mint a világ többi részén. Ez az eltérés a második szakasz 
alatt is fennmaradt: az "A csoportban az egy főre jutó jövedelem 
19-szeresére, a "B csoportban azonban csak 5,4-szeresére nőtt 1880-tól 
1998-ig.
     A különböző régiók gazdasági ereje - egyrészt a nagyobb 
termelékenység, másrészt a megnövekedett lélekszám miatt - jelentősen 
megváltozott az elmúlt kétezer évben. Krisztus után 1000-ben Ázsia - Japán 
nélkül - termelte a világ GDP-jének 2/3-át. Ez idő alatt Nyugat-Európa 
teljesítménye 9% alatt volt. 1820-ban Nyugat-Európa részesedése a GDP-ből 
24%, Ázsiáé pedig 56% volt, míg 1998-ban Ázsia kb. a 30%-át, az "A csoport 
pedig - Japán nélkül - 46%-át állította elő a GDP-nek.
     Úgy tűnik, a népesség gyors növekedése ellenére - amely nagymértékben 
hozzájárult a GDP abszolút összegének növekedéséhez - Ázsia lemarad. Vajon 
miért nem volt képes arra, hogy olyan hatékony gazdasági modellt 
alkalmazzon, mint Nyugat-Európa és a nyugati területek?
     Egy inspiráló megközelítés: a ráció szerepe.
     Ezt a kérdést Rodney Stark is feltette. A maja, az azték és az inka 
nemzeteknek nem volt esélyük az európai betolakodókkal való összecsapáskor. 
A Kelet csodált civilizációi (Kína, India, az iszlám országok) is elmaradtak 
a 15. századi Európával szemben. Hogyan történt mindez? A világ többi 
részével összehasonlítva miért bukkant fel a technológiai felsőbbrendűség 
Európában a Római Birodalom bukása után? Miért csak az európai 
civilizációnak voltak szemüvegei, kéményei, megbízható órái, nehéztüzérsége, 
vagy kottái, azaz írott zenei kultúrája?
     Számos szerző a földrajzi helyzettel magyarázta e jelenséget. A 
földrajzi helyzet azonban korábban is adott volt, amikor még az európai 
kultúrák elmaradtak az ázsiai civilizációk mögött. Igaz ugyan, hogy Amerika 
felfedezése és a hajózási ismeretek megnövekedése átértékelt bizonyos 
korábbi adottságakat. Mások a mezőgazdaság nagyobb termelékenységében, a 
jobb fegyverekben, a már említett hajózási tapasztalatokban látták a 
magyarázatot. A kérdés azonban továbbra is fennáll: miért itt, Európában jön 
létre vagy kerül alkalmazásra az a sok iparszerűvé váló ismeret, amely a 
modern világ működésének alapja?
     Miért voltak olyan jók az európaiak a kohászatban, a hajóépítésben 
vagy az állattenyésztésben? Rodney Stark szerint a válasz rövid és egyszerű: 
gazdasági modelljük miatt. A kapitalizmus miatt, amely a jövedelemtöbbletek 
rendszeres újrabefektetésén, illetve a vezetés és a dolgozók motiváltságán 
alapult, s így gyors növekedést eredményezett. Nyitva marad azonban továbbra 
is a kérdés: miért éppen Európában terjedt el először a kapitalizmus? Miért 
csak itt?
     Max Weber a kapitalizmus gyökereit a protestáns reformációban látta. 
Már ő is rámutatott az ázsiai és az európai fejlődés eltéréseire. Rodney 
Stark szerint azonban a folyamat sokkal korábban kezdődött. A kérdésre 
adandó válasznak ezért a weberi magyarázatnál mélyebbre kell nyúlnia. Stark 
is egyetért azzal, hogy a választ a vallásos világnézetben találjuk meg, 
tehát a gazdasági teljesítmény és a vallásos világnézet összefügg egymással. 
Ez azonban régebbi keletű, mint a protestantizmus. Nem pusztán a 
protestantizmus puritanizmusa tette lehetővé az eredeti tőkefelhalmozást és 
serkentett gazdasági aktivitásra, a közösség szolgálatára. A pozitív 
értelemben vett kapitalista gazdálkodás alapja abban a spirituális háttérben 
keresendő, amelyre a keresztény vallási tanítás a kezdetek óta támaszkodik. 
A döntő tényező a kereszténység rendkívüli hite az értelemben.
     Más vallásokat sokkal nagyobb mértékben jellemez a misztikum és a 
megérzések szerepének hangsúlyozása. A keresztény vallás azonban a hit 
alapjává teszi az értelmet és a logikát, s azt az elsődleges útnak tekinti a 
vallási igazság megismerése felé. Az európai világszemléletre kétségtelenül 
nagy hatással volt a görög filozófia is, amelyet ugyancsak az erős logika 
jellemez. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a görög filozófia csak kevéssé 
hatott a görög vallásra. Az - a római istenhitekhez hasonlóan - megmaradt 
misztikus kultuszok összességének. A keresztény tanítók viszont a 
kezdetektől fogva hangsúlyozták, hogy az értelem a legfőbb isteni ajándék és 
eszköz, amellyel a Szentírás és a kinyilatkozás egyre jobban megérthető.
     Quintus Tertullianus a második évszázadban így ír: "Az értelem isteni 
dolog, minthogy nincs semmi, amit Isten, minden dolgok teremtője, ne rendelt 
volna el bizonyos célból - bármi, amit Ő nem akart volna, hogy az értelmen 
keresztül megérthető legyen.
     Ez azt jelenti, hogy a katolikus hit és a kereszténység az ész 
szerepének erős védelmezője az emberi tevékenységben. Samuel Gregg az 
Ordered Liberty című, közelmúltban megjelent könyvében felidézi, hogy a 
felvilágosodás óta gyakran éri kritika az egyházat a tudatlanság és a babona 
"támogatása miatt. Valójában fordított a helyzet. A modern filozófiai 
gondolkodással szemben éppen az egyház handsúlyozza a fides és a ratio 
szoros kapcsolatát. Mint írja: "a 18. századi filozófus, Francoise Marie 
Arouet (közismert nevén Voltaire) forogna a sírjában, ha tudná, hogy a 20. 
század végén az értelem és igazságosság legfőbb védelmezője Róma püspöke. Ha 
elfogadjuk, hogy a logika és az értelem hozzájárul a tudomány fejlődéséhez, 
akkor kijelenthetjük, hogy a keresztény vallás sokat segített a tudás 
akkumulálódásában, amely a gazdasági növekedés legfontosabb tényezője.
     Más oldalról, a GDP abszolút összege a polgárok számától is függ. 
Fontosak ezért a kereszténységnek a demográfia alakulását befolyásoló 
tanításai. A keresztény hit nem tűrte el a gyermekgyilkosságot, ami 
meglehetősen gyakori volt a pogányok körében (főleg a lánycsecsemők 
esetében). A kereszténység tiltja az abortuszt, ami bizonyos civilizációkban 
a nők halálozásának egyik legfőbb oka volt. Mindennek következtében a nemek 
aránya nem változott jelentősen, és a keresztények körében nem lépett fel 
olyan nőhiány, mint amilyen a Római Birodalom nem keresztény köreit 
jellemezte. A kereszténység tehát társadalmilag védelmezte a nőket. 
Mondhatjuk, hogy a keresztény nők sokkal emancipáltabbakká váltak, mint más 
nők. Volt szavuk a házasságkötésben is. Rodney Stark kutatásai szerint 
általánosságban csak 18 éves koruk körül mentek férjhez, míg a pogány nőknek 
szinte már a pubertáskorban férjhez kellett menniük, oly nagy volt a 
nőínség. A keresztények erkölcsi előírásai azt sem engedték meg, hogy a 
betegeket gondozás nélkül hagyják. A pogány gyakorlatban járványok idején a 
beteg embert némi élelemmel ugyan, de magára hagyták. Következésképpen azok 
is, akik legyőzték a betegséget, gyakran haltak éhen vagy szomjan. A 
keresztények gondozták betegeiket, akár a saját életüket is kockára téve. Ez 
végső soron javította az életképes egyedek túlélési esélyeit.
     Végső soron úgy tűnik, hogy a morális hozzáállás nagyban elősegítette, 
hogy a népesség keresztény része számában gyarapodjék. Az ész tisztelete 
pedig a tudás felhalmozódásának alapjává vált.
     Rodney Stark még messzebbre megy a következtetésekben. Rámutat, hogy 
magának a modern politikai rendnek gyökerei is a keresztény hitvilágban 
találhatók meg. Az embereket Isten egyenlőnek teremtette - ez a 
zsidó-keresztény tanítás központi eleme. S ez az első mondata az USA 
alkotmányának is, amely országot mint a legliberálisabb kapitalista 
társadalmat szokták idézni. A modern liberális társadalom tehát a Biblia 
szavain alapul. A demokrácia pedig a kapitalizmus, és ezáltal a gazdasági 
fejlődés fontos előfeltétele. Eszerint a keresztény világvallásnak, amelynek 
napjainkban mintegy egymilliárd követője van, tagadhatatlan szerepe volt és 
van a nyugati világ gazdasági sikereiben.
     Még egy inspiráló megközelítés:egy hindu tudós nézetei
     Deepak Lal, a kaliforniai Nemzetközi Fejlesztési Központ hindu vallású 
professzora is foglalkozott a keresztény vallás és a gazdaság kérdéseivel.
     Lal a legelején kezdi. Véleménye szerint különbséget kell tenni az 
emberek anyagi és kozmológiai hite között. Az első azt mutatja meg, hogyan 
tudunk megélni - ez a materiális hitvilág -, a második pedig azt, hogyan 
kell élnünk. Ez a kozmológiai felfogás a világ és az ember viszonyáról. A 
közgazdasági gondolkodás története arról szól, hogy hogyan változott az 
emberek anyagi hite. Ugyanilyen fontos, hogy milyen fejlődésen ment 
keresztül a kozmológiai hit a világ különböző tájain.
     Az emberré válás a kőkorszakban indult meg. A kőkor embere nem volt 
olyan tökéletes, mint Rousseau vélte, de nem is volt az az időszak olyan 
sötét, mint ahogy azt Hobbes bemutatja. A vadászó-gyűjtögető ember az akkori 
gazdasági viszonyok közepette - modern kifejezéssel élve - a fogolydilemma 
szerint szocializálódott. Ez a folyamat az ún. "reciprok altruizmus 
kialakulását eredményezte. Hiszen a közös vadászatokon ismétlődően 
bebizonyosodott, hogy a kooperáció a jó stratégia, s ma nekem, holnap neked 
van szerencséd. Az archeológusok azt is kimutatták, hogy a csere és a 
kereskedelem ösztöne szintén az őskortól az emberi természet alapvető eleme 
volt. Ám ezek a jellemvonások a letelepedett földművelő civilizációkban 
megváltoztak. Azáltal, hogy a mezőgazdasági termékek piacát egyre inkább 
kiszélesítették, mind több kívülálló kapcsolódott be az ügyletekbe, s így 
egyre több ún. "one-shot game-nek, egyszeri, és nem ismétlődő játszmának 
vagyunk tanúi. A saját profitjukat szem előtt tartó kereskedőkkel szemben 
gyanakvás alakult ki, a letelepedett földművelők a piacot szükségszerű 
rossznak tekintették. Ezekben a civilizációkban az együttműködés és a 
szabályokhoz való alkalmazkodás jutott kiemelt szerephez. A játékszabályok 
megsértését a közösség szigorúan büntette. A közerkölcs tehát a szégyenen és 
a bűntudaton alapult. Az emberek gyermekkoruktól kezdve e normák szerint 
szocializálódtak. Azt mondhatjuk, kozmológiai nézetük közösségi jellegű 
volt.
     Deepak Lal szerint nagy fordulatot hozott a keresztény vallás 
elterjedése. Ez ugyanis megváltoztatta mind a a kozmológiai, mind az anyagi 
hitet. Mi több: a kereszténység egyenesen egyesítette e kettőt. Az új hit az 
individualizmuson nyugodott. A kereszténység új intézményrendszert alkotott 
a társadalmi és a gazdasági tevékenységek számára.
     Ahogy nőtt a kereszténység és az egyház befolyása, egyre nagyobb 
jelentőséggel bírtak a mindenkori pápák megnyilatkozásai. Ki kell emelnünk 
ezek közül I. és VII. Gergely pápa tételeit, amelyek gyökeresen 
megváltoztatták azokat az erkölcsi normákat, amelyek a megzőgazdasági 
civilizációk gyakorlatában kialakultak.
     Így mindenekelőtt meg kell említenünk a hatodik században I. Gergely 
pápa állásfoglalásait, amelyek sokat változtattak a családi kapcsolatokon. A 
pápa a neki feltett számos, szexuális és családi vonatkozású kérdésre oly 
módon válaszolt, hogy vallási szempontból elítélendőnek tartotta a közeli 
rokonok közötti házasságot, és nem helyeselte a nem vér szerinti 
leszármazottak adoptálását sem.
     Korábban, a Közel-Keleten és a mediterrán térségben a gyermekek 
adoptálását és a közeli rokonok házasságkötését is engedélyezték, mivel 
fontosnak tartották, hogy a vagyon akkor is maradjon a családon belül, ha a 
tulajdonosának nem volt fiú utóda. A szokások és a jogszabályok radikális 
módosításait követően gyakran az egyházra szállt a fiú örökös nélkül 
elhunytak vagyona. Ez óriási vagyontömeget, főleg földet jelentett. A 
felhalmozódott termelőkapacitás lehetővé tette a kapitalista típusú 
evolúciót (habár azt nem lehet állítani, hogy ez az egyház kimondott céljai 
közé tartozott volna).
     Ugyancsak fontos reformokat vezetett be a XI. században VII. Gergely 
pápa. Ezek olyan helyzetet hoztak létre, amelyben "az új egyházi állam 
megteremtette az adminisztratív és a jogi feltételeket, amelyek a modern 
államigazgatás előfutárai voltak. Ez biztosította a lényeges intézményi 
infrastruktúrát a Nyugat dinamikus, prométeuszi növekedéséhez. Érdekes, hogy 
Lal a "prometheuszi növekedés fogalmát használja. Annál is inkább, mert 
Angus Maddison tanulmánya szerint a nagyon gyors növekedés akkor kezdődik, 
mikor a fosszilis tüzelőanyagokat tömegesen kezdik használni 1820 után. Ezt 
hívja Lal "prometheuszi növekedés-nek. Itt emlékeztetni kell Nicolae 
Georgescou -Roegen elméleteire, aki a rendkívül felgyorsult növekedés 
motorjának a fosszilis energiahordozók használatát tartja.
     Ha összehasonlítjuk a két történelmi megközelítést, azt találjuk, hogy 
mindkét szerző, Rodney Stark és Deepak Lal is úgy véli, az anyagi és 
szellemi tőke felhalmozása és a jogszabályi környezet egyaránt nagyon fontos 
a növekedés fokozásában. Szerény véleményem szerint azonban a döntő az 
emberi tudás tényezője. Ezért úgy vélem, helyes dolog a fejlődés motorját az 
értelemre alapozó ideológiában keresni. Az emberi tőke nélkül, a tudás 
akkumulálódása nélkül nincs technológiai forradalom, hiába a természetbeni 
vagyon koncentrációja, nem alakul ki kapitalista termelési mód sem smithi, 
sem "prometheuszi értelemben.
     Az anyagi létre és kozmológiára vonatkozó nézetek egyesítése 
mindenesetre óriási lendületet adott a fejlődésnek. A kereszténység tehát, 
mint világvallás, jelentős mértékben hozzájárult a nemzetek jólétének 
megnövekedéséhez.
     Új narratívák.
     Az már más kérdés, hogy a felvilágosodást követően két sajátos 
narratíva is kialakult a zsidó-keresztény vallási szemlélet motívumaira 
alapozva.
     Deepak Lal szerint maga a felvilágosodás olyan felfogással 
helyettesítette az ótestamentumbeli teremtéstörténet elemeit, amelyben a 
paradicsomi állapotokat a görög-római civilizáció kora jelentette, s 
amelynek bukását éppen a kereszténység eredményezte; de íme, itt voltak a 
felvilágosodott gondolkodók, a kiválasztottak, akik megváltják az 
emberiséget. A felilágosodás az istent holmi visszavonult órásmesternek 
tekintette, s puszta emberi erővel vélte megvalósíthatónak itt, e világban a 
földi paradicsomot.
     Hasonlóképpen a marxizmus is előállt egy saját narratívával. E szerint 
az őskor vagyoni különbségeket nem ismerő korszaka volt a paradicsomi 
ártatlanság állapota, amelyet megrontott és bűnbe vitt a termelőeszközök 
magántulajdonának kialakulása. De itt vannak a kommunisták, akik ezt, mint 
kiválasztottak, ha kell, forradalmi úton megszüntetik. Istent a marxisták 
teljességgel kiküszöbölték a történelem menetéből, s a vallást mint a nép 
ópiumát tekintették. Tervszerű gazdálkodással, az individualizmus 
kiküszöbölésével azonban puszta emberi erőből megteremthetőnek vélték a 
Paradicsomot itt a földön.
     Úgy tűnik, hogy ez az utóbbi nézet - és az erre alapozott gazdasági 
rendszer - mint alkalmatlan az emberi jólét társadalmának létrehozására - 
megbukott.
     A modern globális kapitalizmus nagyon erőteljesen támaszkodik a 
felvilágosodás közgazdasági eszméire, a laissez-faire kapitalizmusra, az 
istenhitet azonban - a marxi tanokhoz hasonlóan - gyakorlatilag mellőzi 
gondolkodásából. Ugyanakkor gondolkodók sokasága érzékeli, hogy a modern 
globalizmus világának erkölcsi nézetei nem eléggé szilárdak, nem eléggé 
világosan megfogalmazhatóak, s ezért ez a világ számos feszültséggel terhes.
     Távolról sem igaz, hogy a hatmilliárdnyi ember vallási meggyőződése 
közömbös a világ fejlődése szempontjából. Azt a nézetet sem oszthatjuk, hogy 
a fejlődést holmi istentől adott, természeti törvény erejével ható 
közgazdasági törvények vezérelnék. Szükségesnek látszik ezért kissé 
alaposabban megnézni, hogy mit tanítanak a különböző világvallások, hogyan, 
s miként viszonyulnak a gazdasági kérdésekhez, s azt is, hogy vajon 
hozzájárulnak-e egy igazságosabb és szolidárisabb világ létrejöttéhez.
     Ha a világvallásokat aszerint csoportosítjuk, hogy azok a közösségi 
vagy az individualista ideológiához állnak-e közelebb, beláthatjuk, hogy a 
kínai (és annak japán, illetve koreai változatai) és a hindu vallás 
alapvetően közösségi jellegűnek tekinthető. A hindu civilizációnak van egy 
sajátos befelé forduló individualista vonása is. Az egyistenhívő vallásokat 
szokták az individualista jelzővel illetni. Ezek azonban nem alapulnak 
általánosan egy alapvetően befelé forduló individualizmuson, bár a 
kereszténységben is megtalálhatók bizonyos befelé forduló individualista 
vonások. A keresztény vallásban van számos közösségi jellegű tanítás is. Ha 
Szent Ágoston: De civitate Dei című művére gondolunk, a közösségi társadalom 
jól szervezett modelljét láthatjuk. Nem olyan könnyű tehát a vallásokat azok 
közösségi vagy individualista jellege szerint csoportosítani. Azt azonban 
bízvást állíthatjuk, hogy az egyén szerepének és felelősségének középpontba 
állítása következtében a monoteista vallásokon alapuló civilizációk 
alapvetően individualista jellegűek.
     Határozottabb különbségtétel annak alapján tehető, hogy kozmológiai 
szempontból az adott vallás hívei hisznek-e vagy sem a túlvilági létezésben, 
s a személy alakját öltő istenben mint a világ teremtőjében, akinek minden 
emberi teremtmény személyes felelősséggel tartozik. Látni fogjuk, hogy ez a 
megközelítés is a fenti komplexitásában alapvetően a monoteista vallások 
sajátossága.
     Foglaljuk tehát össze röviden, mi a különböző vallások ezirányú 
tanítása, a Maleing Globalisation Good című 2003-as szimpoziont követve, 
melynek szerzői vezető szaktekintélyek.
     A keleti világvallások gazdasági tanítása
     A buddhizmus ősi keleti vallás, amely Dél- és Délkelet-Ázsia felé 
terjeszkedett. A buddhizmus nem hisz egy személyt öltő istenben, de hisz a 
karmában és - az újjászületés révén - a halál utáni életben. A karma 
erkölcsi ok és hatás: amit teszünk másokkal, az történik velünk, magunkkal 
is (ugyanez megtalálható a keresztény tanításokban is).
     Elutasítja a felelőtlen kapitalizmust, amely a mások kárára történő 
gazdálkodást hirdeti. Nem tanít aszkétizmusra, nem akarja megölni a 
vágyakat, csak azt akarja elérni, hogy ne a vágyaink irányítsák az 
életünket. A buddhizmus úgy tartja, hogy nem tekinti célnak a szegénységet. 
A szegénység a boldogtalanság forrása, így egyáltalán nem kívánatos, de 
ugyanakkor a vagyon felhalmozása sem lehet az élet legfőbb célja. Nem 
erkölcsös úton semmiképpen nem szabad meggazdagodni. Meg kell jegyezni, hogy 
a buddhista tanokban nincs akkora hangsúly a társadalmi igazságosságon, mint 
Ábrahám követőinél. A buddhizmus kiindulási pontja az, hogy ami most van, az 
a korábbi viselkedésünk logikus következménye, így javításra csak a 
következő életben van lehetőség. Nem lehet elkerülni a következményeket, így 
a jelenlegi életben nem érdemes a társadalmi igazságot keresni. Nem 
változtathatod meg az életedet, de jobbá teheted a következő életedet. A 
probléma megoldása a dana: a nagylelkűség. Tulajdonképpen itt is személyes 
üdvözülésről van szó, hiszen személyes cselekedeteiddel biztosítod jövőbeni, 
újraszületés utáni jobb létedet. A nagylelkűség, könyörület ezért a 
buddhista vallás legfontosabb jellemvonása. Ugyanakkor a dana, a buddista 
nagylelkűség holmi spirituális bankként működik, tulajdonképpen erkölcsi 
materializmus. A legnagyobb spirituális nyeremény, amit elérhetünk, nem más, 
mint adományaink érdemes embereknek történő átadása (például "bhikkhu-knak, 
vagyis szerzeteseknek). Előfordulhat, hogy egy "érdemes embernek kevésbé van 
rá szüksége, mint egy éhes laikusnak. A buddhista vallás szerint mégis az a 
helyes, ha őket segítjük, mert az adományozónak ez jár több érdemmel.
     Érdemesebb ebbe a "spirituális bankba, mint más befektetési formába 
fektetni.
     A buddhisták gazdasági élethez való viszonyulása a fentiek szerint nem 
igazán illik a modern kapitalizmusba.
     A hinduizmus szintén elfogadja a karmát és a reinkarnációt. Az életben 
négy célt hangsúlyoz: karma (az érzékek kielégülése), artha (a prosperálás), 
dharma (vallási érdemek), moksha (spirituális felszabadulás).
     A hinduizmus sem ellenzi az érvényesülést, a prosperálást és a 
gazdasági növekedést. Mivel azonban a hindu szemléletben a négy cél 
különböző kasztok felelőssége, a hindu társadalom szegmentált. A kasztok 
korlátozzák a mobilitást, ezáltal a vállalkozóvá válást, így a gazdálkodás 
szabadságát. Ezek tehát bizonyos mértékig akadályozzák a gazdasági 
növekedést Indiában.
     A kunfucianizmus Kína domináns vallása, de Koreában, Japánban és a 
többi "kis tigris országban is jelentős. E vallás nem hisz a személyes 
Istenben, és nem hangsúlyozza az örök életet vagy a személyes üdvözülést. 
Ennek ellenére magas erkölcsi követelményeket támaszt (fegyelem, hűség, 
megbízhatóság, kölcsönösség). Hangsúlyozza a szenvedélyes emberi 
természetünk kontrollálásának fontosságát. A legfontosabb jellemzője talán 
mégis az, hogy hangsúlyozza az egyén társadalmi kötelezettségeit és a 
hagyományok fontosságát.
     Politikai értelemben konzervatív jellegű vallásnak tekintették, mivel 
kiemeli a tekintélykülönbséget, de ugyanakkor progresszív eleme gazdasági 
szempontból, hogy támogatja a saját erőre támaszkodást és a vállalkozóvá 
válást, hogy magad és szélesen vett családod szükségleteit megfelelően 
kielégítsed. Ugyanakkor a konfuciánus etika elítéli a profithajhászást.
     A kínai tanítások szerint az egyénnek nem szabad profitszerző céllal 
tevékenységet folytatnia. Mencius, a nagy konfuciánus tanító így írt erről: 
"Nem szabad, hogy a profit motiválja az egyén cselekedeteit, függetlenül 
attól, hogy neki, a családjának vagy az államnak származik-e haszna belőle. 
A profit hajhászása veszélyezteti az állam harmóniáját, ami a konfucianizmus 
legfontosabb ideálja. A konfucianizmus mindent megtesz annak érdekében, hogy 
harmonikus társadalmat hozzon létre.
     A 20. század elején a kínai gondolkodók keményen kritizálták a 
konfucianizmust mondván, hogy akadályozza a társadalmi modernizációt, a 
tudomány és a demokrácia fejlődését. A modern értelmezés azonban egyre 
inkább hajlik afelé, hogy a konfuciánus értékek előnyösek a globális 
kapitalizmus számára. Ezért egyfajta újraéledését tapasztalhatjuk a 
konfucianizmusnak napjaink Kínájában. Vajon hogyan lehetséges ez, figyelembe 
véve a hagyományosan profitellenes konfuciánus tanítást?
     Hogyan fér össze bármely profitszerző tevékenység a konfuciánus 
erkölccsel?
     Lehet-e úgy racionális üzleti döntést hozni, hogy közben nem a profit 
motivál minket? Néhány kutató szerint az elmúlt évtizedekben nagy, mondhatni 
alapvető változások történtek a konfucianizmus történelmi alapjaiban. A 
modern konfuciánus gondolkodás szerint lehetséges, hogy az egyén előre látja 
tevékenysége eredményét anélkül, hogy döntései szándékoltan profitra 
irányulnának. Az üzlet célja, hogy javítson az emberek életkörülményein, de 
e tevékenység - mintegy melléktermékként - egyben profitot is hoz. A profit 
tehát előre látható eredmény, de nem alapvető motiváló erő. E megközelítés 
szerint lehet a kapitalizmus építését a konfucianizmussal harmonizálni. Egy 
új típusú konfucianizmus van ily módon kialakulóban, amely magába foglalja a 
tradicionális konfucianizmus értékeit. Néhány vezető üzletember úgy véli, a 
modern korban a kínai vállalatok kibővített családokként tekintenek magukra, 
s ez nagyon is összefér a konfucianista gondolatokkal, s komoly motivációt 
jelenthet az ott dolgozók számára.
     Az új gondolkodási iskola a kínai társadalom megreformálására 
törekszik. A kínai modernizáció azonban nem akar átvenni minden korabeli 
nyugati értéket - ha ez a szó egyáltalán megfelelő kifejezés a nyugati 
kapitalizmus motiváló erőire. A kínaiak úgy akarnak modernizálni, hogy 
közben nem "nyugatosítanak.
     Mindenesetre tény, hogy ma Kína a világ egyik legdinamikusabb 
gazdasági övezete. Ugyanakkor azt is megjegyezhetjük, hogy számos olyan 
feszültséggel terhes a kínai fejlődés, ami aligha kezelhető a fenti 
leszűkített családi cég érdekeltség alapján - lásd a környezetszennyezést. A 
kínai vallásideológia és a társadalmi-gazdasági fejlődés kapcsolata még 
további elemzést kíván.
     Az egyistenhívő vallások társadalmi-gazdasági tanításai
     A zsidó világnézet szerint a legnagyobb változást a történelemben az 
jelenti, hogy az embernek megnövekedett a mozgástere a világban. Az ókorban 
a természeti erők játékszerének érezték magukat, és úgy vélték, a világ vak 
és süket könyörgésükre. Az Ótestamentum azonban alapvetően megváltoztatja 
ezt a helyzetet. Jonathan Sacks így fogalmaz: A kinyilatkoztatás alapján 
"reményeink nem csupán álmok. nem vagyunk tehetetlenek a sorsunkkal szemben.
     A zsidó társadalmi tanítás lényege, hogy felelősek vagyunk 
tetteinkért. Az a feladatunk, hogy maximálisan törekedjünk az emberi 
méltóság megőrzésére, és arra, hogy a következő generációknak egy jobb 
világot adjunk át. Ez aktivitást és kreativitást követel meg. A zsidó 
vallásos tanítás a nevelést elsődleges vallási kötelezettségként kezelte. Az 
olvasás és írás segített felhalmozni a tudást, és átadni azt utódainknak. A 
gazdaság, amely nagymértékben a felhalmozott szellemi tőkén alapul, egyenes 
arányban áll a népesség képzettségével. Emellett a zsidó tanítás nagy 
hangsúlyt helyez a kooperációra, melynek intézményei a legfontosabb civil 
szervezetek: a család, a zsinagóga és az iskolák. Ezek nélkül a 
szétszóratott zsidóság fent sem maradt volna. Ugyanakkor fontos részét 
képezi a zsidó társadalmi tanításnak a disztributív igazságosság fogalma. A 
teremtés könyvének 18:17-19-ig terjedő szakaszai úgy fogalmaznak, hogy az Úr 
népe hatalmassá válik, ha megtartja a helyes és az igazságos életvitel 
parancsát. A "helyes szó zsidó megfelelője: "tzedakah. Ez a szó magába 
foglalja, összekombinálja a jótékonyság és igazságosság római jogban 
különálló fogalmát. Egy jogállamban, ami jogos, az jár, és nem jótékonyság. 
A zsidó tanítás azonban a jótékonyságot kötelezővé teszi. Senki nem maradhat 
az alapvető szükségletek kielégítésének híján. Azok, akiknek többet adott az 
Úr, kötelesek segíteni a szükséget szenvedőkön. Ez az, amit mai nyelven 
szociális igazságosságnak nevezhetünk. Sacks megállapítja, hogy az igazságos 
eloszlás nem alakul ki magától a piaci működéstől, hanem tudatos 
beavatkozást kíván. Ezt fejezte ki a szombatév (hetedik év) fogalma, az ún. 
kürtölés éve, az a számtalan utalás, amelyet az Ószövetségben találunk, hogy 
miképp kell a szegényeknek otthagyni a gabonát, hogy összeszedhessék, vagy 
miként kell bánni az özvegyekkel és árvákkal. Meg kell azonban jegyezni, 
hogy Sacks így ír: "A judaizmus kettős etikát testesít meg. Az egyik 
általános, mely mindenkire vonatkozik, és egy sajátos életvitel előírás, 
amelyet csak a Mózest a sivatagba követők örököseitől követelnek meg.
     A kereszténység mélyen gyökerezik az Ószövetség tanításaiban. Brian 
Griffiths szerint az a tény, hogy az Isten az embereket egyenlőnek 
teremtette, saját képmására, az alapja annak, hogy gondolkodni képesek 
vagyunk, morális öntudatunk van, felelősek vagyunk tetteinkért és a 
világért, s megismerhetjük az Istent.
     A keresztény tanítás az egyén méltóságán és a magántulajdonon alapul. 
Nem korlátozza kreatív tevékenységünket, de figyelembe veszi, hogy esendőek 
vagyunk. A kereszténység tehát realista. Nehezen tudunk ellenállni az önzés 
kísértésének, ezért szükséges, hogy a magántulajdon fennmaradjon. Ennek 
híján nem lennénk eléggé gondos gazdái a ránk bízott világnak. Ugyanakkor, 
mivel Isten gyermekei vagyunk, részt kell vennünk Atyánk teremtő 
tevékenységében, de úgy, hogy megőrizzük a ránk bízott világot. Nem szabad 
elfelejtenünk, hgy csak bizományba kaptuk a földet. Sajnos tevékenységünk 
gyakran az univerzum ártalmára van.
     A keresztény társadalmi tanítás legnagyobb kihívása a szeretet 
parancsa. Ez mindenekelőtt az Isten iránti szeretetet jelenti, de a 
felebaráti szeretetet is, akkor is, ha ez a felebarát az ellenséged. Azt 
hiszem, ezt a gazdaságetika nyelvezetére lefordítva a maximális 
kooperativitás elvének nevezhetjük. Griffiths is megerősíti, hogy 
istengyermeki mivoltunkból fakadóan különleges tulajdonságunk a logika, és 
az, hogy ezáltal a világ jelenségeit megismerhetjük. Ugyanakkor 
hangsúlyozza, hogy a spontán gazdasági rendszer nem teremt társadalmi 
igazságosságot, ezért a jogállam feladata ennek előremozdítása. A katolikus 
egyház ezért szorgalmazta a 2000. jubileumi év alkalmából, összhangban az 
Ószövetségi gondolatokkal, az országok összefogását a nemzetközi 
adósságválság enyhítésére. Látnunk kell azonban, hogy a katolikus társadalmi 
tanítás által szorgalmazott állami beavatkozás a modern globalizmus 
világában megkérdőjeleződik. Maga az állam ma sokszor kevesebb hatalmat 
képvisel, mint egy-egy óriási multinacionális cég. Bizonyos, hogy a civil 
szervezetek erősítése segíthet e probléma megoldásában, és a nemzetközi 
egyezmények és szervezetek szerepe is fokozódhat. Azzal semmiképpen nem 
számolhatunk, hogy valamifajta világállam fogja rendezni a társadalmi 
igazságosság világméretű kérdéseit.
     Az iszlám Európában és Amerikában a második legnagyobb vallási 
közösség, amely ma az emberiség mintegy kétötödét mondhatja hívének. 
Hittételeinek alapja az egyistenhit, a próféta tanítására való hagyatkozás, 
és a halál utáni lét meggyőződése. Az iszlám is az individuumot tekinti a 
társadalom alapkövének, és hangsúlyozza, hogy az ember személyes 
felelősséggel tartozik tetteiért isten előtt. Az elszámoltathatóság, mint 
utaltunk rá, a monoteista vallások jellegzetes tétele. Az iszlám úgy tekint 
a világra, mint kapcsolatok hálózatára. A változások, amelyek a gazdasági 
aktivitás következtében végbemennek, zavarólag hathatnak ezekre a 
kapcsolatokra. Ez a szemlélet némiképp gátolja a piaci rugalmasságot. 
Elfogadja ugyan az egyéni érdekek létét és a piaci mechnanizmust, de nem 
híve a piaci fundamentalizmusnak. A magántulajdon és a magánvállalkozás a 
muszlim emberek alapvető joga, de csakis a morális határokon belül. Az 
igazságosság a legalapvetőbb parancs, amelyet az iszlám hirdet, és ez 
független attól, hogy muszlimokról vagy nem muszlimokról van szó. Ibn 
Khaldun szerint (1400-as évek) a fejlődést nem lehet elérni, csak az 
igazságosságon keresztül. Így fogalmazott: "Az igazságosság az a kritérium, 
melynek alapján Isten meg fogja ítélni az emberiséget. Minden emberi 
tevékenységnek ezért egy morális szűrőn kell keresztülmennie. Vannak például 
tiltott tevékenységek. Ilyen az uzsora (a ryba, azaz a kamat). Az iszlám 
ugyanis ellenzi a fix és garantált tőkejövedelmet. Hasonlóan azonban ahhoz, 
hogy miként találja meg a modern konfucionizmus a "kiskapukat a piaci elemek 
működtetéséhez, itt is lehet álcázni a kamat tényét adásvételi művelettel.
     Az iszlám paradigma egybeolvasztja a szabadság, az igazságosság és a 
szolidaritás fogalmait, ami az iszlám tanítást rendkívül különlegessé teszi. 
Khursid Ahmad úgy véli, hogy az iszlám tanítás éppen a fentiek miatt aligha 
házasítható össze egyéb "izmusokkal, egyéb etikai nézetrendszerekkel. 
Szerinte nincs egységes globális etika, de mód van a különböző etikájú 
közössségek közötti együttműködésre, kooperációra az emberiség jobb jövője 
érdekében.
     Záró gondolatok
     Áttekintve a világvallások gazdasági tanításait, megállapíthatjuk, 
hogy szinte kivétel nélkül elutasítják a pusztán profit motiválta 
tevékenységeket. A legtöbb nézetrendszerben nagy hangsúlyt kap a felelősség 
és az igazságosság fogalma. A kooperáció, a kreativitás és az együttérző 
szolidaritás ugyancsak számos világvallás közös eleme. Ezért, ha nem is 
számolhatunk a globalizált világ egységes morális kódexével, a morális 
kérdések súlyának fokozódásával minden bizonnyal kalkulálhatunk a közeli 
jövőben. Hans Küng, akinek elméleteit a katolikus egyház korábban bírálat 
tárgyává tette, a globalizmus gazdaságetikai kérdéseit boncolgató 
tanulmánykötetben közölt munkájában kifejti, hogy lát lehetőséget bizonyos 
közös elemek megfogalmazására. (Figyelemre méltó, hogy XVI. Benedek már 
pápasága elején fogadta a teológust, és hosszan elbeszélgetett vele.)
     Úgy vélem, hogy a legélesebb választóvonalat nem a vallások gazdasági 
tanításai közötti különbség, hanem a morális kérdéseket háttérbe szorító 
piaci fundamentalizmus és a morális szűrőt alkalmazó világnézetek közötti 
különbség jelenti. Nem építhető a jövő világ gazdasága és társadalma olyan 
módon, amely az etikai kérdéseket mellőzi.
     Mindezt nem csupán emelkedett erkölcsi megfontolások mondatják velünk, 
hanem annak reális veszélye is, hogy a növekvő feszültségek 
világkatasztrófákba torkollhatnak. De van egy némiképp pozitívabb 
megközelítésünk is Ki kell mondanunk: a nem pusztán profit orientált 
tevékenység alapján szerveződött gazdaság hatékonyabb, versenyképesebb a 
modern világgazdaságban, mint ahol a szolgáltatás minden elemét pénzért 
adják-veszik. Korántsem véletlen, hogy a sikeres ázsiai gazdaságok nagyon 
erőteljesen támaszkodnak a kisközösségi, családi szolidarításra, és sok 
társadalmi problémát megoldanak annak keretein belül. A túlságosan is 
individualista alapokon épülő nyugati világ viszont mindent pénzért vásárol, 
s ezt vagy az állammal fizetteti meg, ami a közterhek emelését eredményezi, 
vagy a saját zsebéből teszi, de akkor erőteljes bérharcra kényszerül.
     Bátran fogalmazhatunk így is: az erkölcs és a szolidaritás akár 
kifizetődő is lehet.
     Felhasznált irodalom
     Angus Maddison: World Economic History a Millennial Perspective. OECD, 
2004.
     A Double Take on Early Christianity an Interview with Rodney Stark. 
Source:http://www. jknirp. com/stark.htm
     Rodney Stark: How Christianity (and Capitalism) Led to Science In: The 
Chronicle of Higher Education. The Chronicle Review, Dec. 2. 2005. 1. l.
     Samuel Gregg: On Ordered Liberty. Lexington books, Oxford, 2003. 7. l.
     Deepak Lal: Morality and Capitalism. Learning from the Past. In: John 
H. Dunning ed.: Making Globalisation Good. Oxford University Press, 2003.
     David R. Loy: The Perspective of Eastern Religions. In: Making 
Globalisation Good. Oxford University Press, 2003.
     Jonathan Chan: Confucian Business ethics and the Nature of Business 
Decisions. University of St Thomas, Center for Business Ethics, Houston.
     Fang Songhua: The Modern Significance of Chinese Traditional Culture.
     Jonathan Sacks: Global covenant: A Jewish Perspective on Globalization 
In: John H. Dunning ed.: Making Globalisation Good. Oxford University Press, 
2003.
     Brian Griffiths: The Challenge of Global Capitalism: A Christian 
Perspective In: Making Globalization Good. 161. l.
     Khurshid Ahmad: An Islamic Perspective. In: J. H. Dunning: Making 
Globalisation Good. Oxford University Press, 2003 184. l.
     Hans Küng: En Ethical Framework for Global Market Economy.