ELFT HÍRADÓ

[Papp Zoltán <zpapp AT atomki.hu>]

Tisztelt Listatagok!

A kerettanterv-ügy nyomán kialakult eszmecserében lassan eljutunk oda, hogy 
saját hibáinkkal is megpróbálhatnánk szembenézni. Ez számunkra, magyarok 
lévén, nem könnyű, mi nagyon nehezen tudunk önkritikát gyakorolni. Ehhez 
talán nincs még meg a társadalmi értelemben vett érettségünk. Hajlamosak 
vagyunk a hibákat mindig másokban keresni, a sajátunkat pedig nem megtalálni.

Földes István írja:
"Rossz az az oktatás, ami azt eredményezi, 
hogy az általános iskolában (6-7. osztály) még érdeklődő
gyerekeket pár év múlva már csak ijesztgetni lehet fizikával és 
kémiával, majd érettségi tájára tudásuk is lenullázódik.
Ennek a  totálisan elhibázott, nem bemutatásra (kísérlet!), 
demonstrációra, ismertetésre épülő, hanem bemagoltató
tanítás az oka."

Igen, és részben ennek a levét isszuk most. Akik támogatják a fizika 
visszaszorítását a kerettantervben, valószínűleg részben maguk is a fenti 
stílusú fizikaoktatás áldozatai közé tartoznak, és az az őszinte jó szándék 
is vezeti őket, hogy csökkentsék a gyerekek fizikaoktatással való kínzásának 
időtartamát. Talán más lenne az alapállásuk, ha annak idején másféle 
fizikaoktatásban részesülnek, de hát ezt már nem lehet visszacsinálni.

Másrészt, a fizika-óraszám csökkentése mellett érvelők talán jobban észlelik, 
mint mi a szűk perspektívánkból, hogy a változó világban néha változtatni 
kell a közoktatás tartalmán, az oktatott ismeretek összetételén is. 

Bíró Tamást zavarja, 
"hogy gimnáziumi tanulmányaim során a 
szociológia, a pszichológia, a kulturális antropológia, a tánc- és 
színháztörténet vagy a modern képzőművészet legalapvetőbb fogalmaival sem 
találkoztam (és ha akartam volna, akkor se lett volna rá lehetőségem a 
formális oktatás kereteiben)"

Igen, most már engem is zavar (bár akkoriban nemigen tűnt fel), és méginkább 
az, hogy én annak idején a gazdaság, a jog, a politika alapelemeivel sem 
találkoztam. Mindezekre pedig a mai világban nagy szükség van, tehát 
egyetértek azzal, hogy helyet kell kapniuk a közoktatásban. A diáknak viszont 
nem lehet napi 7-8 órája, mert már most is túl van terhelve. Ha nem akarjuk 
1-2 évvel meghosszabbítani a közoktatás időtartamát, ami nyilván komoly 
anyagi áldozattal járna, más tárgyaktól kell óraszámot elvenni. 

És ne dugjuk homokba a fejünket: bár társadalmi szinten szükség van/lesz a 
természettudományokra, egyénileg egyre kevesebben tudnak rájuk karriert 
alapozni. A fejlett világgazdaságban az anyagi termelés szférája egyre jobban 
visszaszorul a szolgáltatásokkal szemben, ahol természettudományokra nemigen 
van szükség. A visszaszorulás pedig a foglalkoztatotti létszámban is 
kifejeződik, így a társadalom egyszerűen kevesebb természettudományosan 
képzett dolgozót igényel. Ha pedig a gyerek jogásznak, közgazdásznak, vagy 
informatikusnak készül, akkor ő és szülei is a fizikatanulás kötelezettségét 
csak zavaró körülménynek tekintik, ami jobb lenne, ha nem is lenne. Nálunk a 
perifériás gazdasági szerkezet miatt, ez talán még fokozottabban is 
jelentkezik. Nem éppen pár hete olvastuk itt két fiatal fizikus levelét is, 
akik nem tudtak végzettségüknek megfelelő munkát találni? És akkor még hányan 
lehetnek, akik nem írnak levelet a Fizinfóba?

Az önkritikára visszatérve, miért olyan a fizika oktatása, amilyen? 

Földes István írja: 
"Az ok kettős:
1. A középiskolák célja manapság nem a tanítás, az ismeretszerzés, hanem 
az egyetemi felvételre való
előkészítés. Ezért a tanárok igyekeznek az órákat úgy megtartani, hogy 
az adott tárgyból az érdeklődő diákok
a követelményeket teljesíteni tudják. Ennek következménye az, hogy 
fizikából néha az ismeretadás helyett
a nem természettudományos érdeklődésű gyereknek is irtó bonyolult 
feladatokat kell megoldania, ami számára érdektelen,
amire nem képes, és ami megutáltatja vele az egészet. Végül ő is bemagol 
néhány képletet, és a legegyszerűbb feladatokat
megoldva átcsúszik, majd rögtön elfelejt mindent. A fizika 
érdekességeinek megmutatására, kísérletezésre - amint korábban is
írtam - nincs idő, mert kevés a tanóra, illetve, ha az ismeretadásra 
koncentrál a tanár, akkor nem lesz példamegoldás stb....
2. A fizikát érdekesen tanítani nehéz feladat, kiváló, nagy tudású 
tanárok szükségesek hozzá, amikor egyre kevesebb jó tanár van.
A pedagógusok általánosan is alacsony megbecsültsége miatt, és különösen 
a természettudományi oktatás fenti problematikája,
visszaszorítása miatt az egyetemekre már évek óta folymatosan gyengülő 
minőségű hallgatók kerülnek be.
A 72-80 ponttal bekerült hallgatók, akik valahogy túljutnak a vizsgákon 
- mert az egyetemek nem akarnak létszámot és kvótát veszteni -
tanári diplomát kapnak tudás nélkül.
Itt egy pozitív visszacsatolás van (egyre rosszabb az oktatás minősége, 
egyre kevésbé lesz  népszerű, egyre kevesebb óra,
egyre gyengébb tanárok), nem tudom, meg lehet-e állítani még ezt a 
folyamatot."

Én ehhez még hozzátennék néhány dolgot. 

1. Földes István 1. pontjával kapcsolatban a fő bűnösök nyilván az egyetemek, 
amelyek (most már az érettségi követelményeken keresztül) irreálisan magas 
elvárásokat fogalmaznak meg a 18 éves diákokkal szemben, és panaszkodnak, ha 
ők (és tanáraik) ezeknek nem felelnek meg (lásd az ELTE gimnáziumpótló 
elsőéves kurzusairól szóló híreket).

2. Rossz oktatási hagyománynak tartom a tehetségek menedzselésének nálunk 
kialakult gyakorlatát. Ebben pl. a tanárok munkájának túlsúlyos 
minőségjelzőjévé vált az, hogy (tehetséges) tanítványaik milyen 
versenyeredményeket érnek el. Így a tanárok a tehetségek megtalálására és 
nevelésére összpontosítanak, és hanyagolják az átlagos, vagy annál rosszabb 
képességű diákok fejlesztését. Az egész tananyag is a tehetségesek 
fejlesztését célozza elsősorban, és nem felel meg az átlagos diák érdekeinek 
és képességeinek (ez persze az előbbi ponttal is összefügg). Nem fair eljárás 
a diákokkal szemben az az elterjedt versenyeztetési módszer sem, melyben azok 
kerülnek előnybe, akik előre tanulnak (mert pl. 10-es diákok versenyfeladatai 
közé 11.-ben tanult ismereteket igénylő feladatokat raknak).

3. Az egyetemek fizikatanár szakaira többségükben nyilván azok a diákok 
jelentkeznek, akikkel a gimiben (nyilván egy jó fizikatanár munkájának 
köszönhetően) nem sikerült megutáltatni a fizikát, és így valamelyest 
vonzódnak a tárgyhoz. Ha belőlük végül mégis rossz fizikatanárok lesznek, az 
nyilván az egyetemek sara. És itt elérkeztünk a probléma egyik gyökeréhez. 
Ugyebár azt szokták mondani, hogy a fejétől bűzlik a hal. Hát, bizony, az 
egyetemeken is komoly problémák vannak az oktatással! Nem tudunk jó, és 
hatékonyan működő tanárokat kiképezni.

Az egyetemeken nemcsak a fejkvótarendszer okoz gondot, hanem (a tanárképzés 
szempontjából) inkább az, hogy ott az oktatást elnyomja és háttérbe szorítja 
a kutatás, mert csak azon keresztül lehet karrierhez (magas beosztáshoz), 
pénzhez, hatalomhoz jutni. Az egyetemeket az MTA segédletével elfoglalták, és 
hitbizományuknak tekintik a kutatók, akik az oktatással csak másodlagosan 
foglalkoznak. Az egyetemeken nem téma az, hogy hogyan lehetne jobban, 
eredményesebben oktatni, jobb és hatékonyabb, a társadalmi szükségleteknek és 
az átlagos diákoknak jobban megfelelő középiskolai oktatási programokat és 
tananyagokat fejleszteni, jobb és hatékonyabb munkára képes tanárokat 
kiképezni. A tudományos eredmények hajszolása áll a központban, és az oktatók 
nem érdekeltek abban, hogy az oktatásra a minimálisan elégségesnél több 
idejüket fordítsák. A kutatásra viszont erősen késztetve, kényszerítve 
vannak. Legalábbis a természettudományos felsőoktatásban ilyen a helyzet. 
Próbáljuk csak felidézni, hogy az elmúlt néhány évben találkoztunk-e itt, a 
Fizinfón olyan egyetemi tanszéki szeminárium ill. előadás hirdetéssel, ami 
nem valamely kutatási témával, hanem az oktatás tartalmával, módszertanával, 
ezek fejlesztésével lett volna kapcsolatos? Én egyre sem emlékszem...

Abszurd és veszélyes dolognak tartom, hogy az egyetemeken az oktatás háttérbe 
került a kutatással szemben. Ez a helyzet ugyanis a tanárképzés minőségét 
erősen lerontja, és az egyetemek közoktatással szemben állított túlzó 
elvárásainak is ez az egyik forrása. Az okok keresésében lehetne még tovább 
haladni. Korábban másutt már írtam részletesebben is ezekről a dolgokról, így 
azoknak, akiket az eddigiak nem untattak, és esetleg további részletekre is 
kíváncsiak, ajánlom alábbi írásaimat:
http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz0007/papp.html
http://epa.oszk.hu/00300/00342/00161/papp0307.html
http://www.matud.iif.hu/05mar/09.html
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/szamok/tv2006/tv0609/tartalom.html

Nekem úgy tűnik, hogy a természettudományi oktatás fejlesztésére, javítására, 
új utak és módszerek keresésére összpontosított szellemi erő csak kicsiny 
töredéke annak, amit a természettudományok kutatására fordítunk. Pedig a mai 
helyzetben ennél sokkal többre lenne szükség. Még ha nem vennének el tőlünk 
óraszámokat, akkor is folyton-folyvást azon kellene gondolkodnunk, hogy 
állandóan változó világunkban mit és hogyan oktassunk másként. Csökkenő 
óraszámok mellett pedig muszáj az oktatás tartalmán és formáján is 
változtatni. 

Sokkal több szellemi erőforrást kellene az oktatás fejlesztésére 
koncentrálnunk, leginkább az egyetemeken, és a kutatás rovására! A mai 
helyzetben, utódaink jövője szempontjából, az oktatás sokkal fontosabb 
(kellene hogy legyen) a kutatásnál. Erről is írtam már cikket, de még nem 
sikerült fórumot találnom a közléséhez. 


Papp Zoltán