Tanárok vitafóruma

[Härtlein Károly <hartlein AT eik.bme.hu>]

Kedves Kollégák!

A Műegyetem Fizikai Intézetében bővült a program!

Egyetemünk régi diákja Csókay András professzor ismét érdekességeket fog megmutatni nekünk.
Nem véletlen, hogy késői időpontot választottunk az előadásának kezdésére.

A részletes program:

http://jedlik.phy.bme.hu/kutatokejszakaja/program.html
További tudni valók:
http://jedlik.phy.bme.hu/kutatokejszakaja/

--

Tisztelettel:
_______________
Härtlein Károly
http://goliat.eik.bme.hu/~hartlein/

Csókay András előadásáról:

---

23:00-23:45 Csókay András: Idegsebészet és hétköznapi misztika
                                          „Holtak tanítják az élőket”

Minden klinikus egyénileg és szervezeti szinten 3 fő irányban motivált, betegellátás, oktatás, tudományos munka. Van egy közös pontja ennek, a három iránynak egy mondat: „holtak tanítják az élőket”. Mit jelent ez a manuális szakmákban, különösen az olyan mikrosebészeti szakmákban, amelyek valljuk be, élőkön, asszisztensi oldalról nem megtanulhatók, mivel a mikro ér és idegi struktúrák intraoperatív károsodása nem korrigálható, ahogy ez a makrostrukturáknál, legyen az egy műtét közbeni nagyér, bélsérülés, de még egy hibásan felvarrt coronariabypass esetén is, elvégezhető. Van idő és lehetőség rá, az keringésből kizárásnak elviselése, akár órában is mérhető.



A friss elhunytakon való gyakorlás régi keletű, már több ezer éves múltra tekint vissza. Több ezer szakcikk jelzi a fontosságát, szerte a világon tanfolyamok vannak, az egyetemi klinikák általában rendelkeznek anatómiai laborral, melyekben megoldhatók az időnkénti gyakorlatok. A tapasztalat az, hogy a regionális centrumok ezreiben, százezreiben, ahol nem folyik egyetemi anatómiai oktatás vagy kórbonctan és igazságügyi oktatás ez a lehetőség nem adott. Tekintettel arra, hogy a fejlett világban jelentősen háttérbe szorult a kórboncolás, a reguláris boncolások száma lecsökkent, így ezen belül sem végezhetők el ezek az „edzések” ami pedig a sportban nélkülözhetetlen. A mikrosebészet és az endoszkópos sebészet magas szinten való művelése virtuozitást igényel, nem sajátítható el asszisztálással, ahol csak többnyire nézi az ember, hogy mit csinál a „mester”.

Az oktatási célból való boncolás elrendelése több fejlett országban lehetséges, a hozzátartozó beleegyezése nélkül, ahogy a szervdonáció is, a megállapított agyhalál esetén. Tehát adva van az óriási lehetőség, mely hatalmas fejlődést hozhat a mikrosebészeti tudományokban, az élőkön való gyakorlás helyett, amit a „learning curve” PC szava fed le, de valójában emberi tragédiák súlyos szövődmények állnak mögötte. Hangsúlyozni kell, ezek nem orvosi műhibák, hanem „szövődmények” aminek a lehetőségét a műtéti beleegyezéskor a beteg tudomásul vesz és aláír az operáló orvossal együtt. Tehát napi tréning, edzés kellene, ahogy egy, teniszezőnél, műugrónál vagy egy focistánál, de sorolhatnák a zenei előadóművészek virtuózait világszerte e híres zongoristákat, hegedűművészeteket. Ez a nyilvánvalóan kézenfekvő dolog, miért nem lett napi gyakorlat világszerte? A napi edzés, amire a sportolók vagy művészek képesek, mi orvosok miért nem vagyunk képesek? Nem a versenyen vagy előadáson gyakorolnak, az új ötleteiket, amik győzelemre, sikerre viszik őket, nem élesben próbálják ki. Gondoljunk csak a magasugró Dick Fosbury-re.

Nem versenyen gondolt egyet aztán „háttal” ugrott. Hosszú mindennapos gyakorlás volt a lényeg. Van egy nagy különbség a sportoló és zeneművész valamint a napi boncműtétet végző gyakorló mikrosebész között. Itt a halott testektől kell tanulnunk. Mindennapos együttlét a halottakkal óriási lelki megterhelés. A Hospice szolgálathoz hasonlítanám. Itt is mindig az elmúlással, a halállal nézünk szembe. És ezt nehéz elviselni. Ideig, óráig, napokig, hetekig bírja az ember esetleg 1 évig is, de, hogy minden nap az életem végéig amíg, operálok, ez elképzelhetetlen. Sokkal könnyebb, elhinni magamról, ahogy csökkennek a szövődmény számai, hogy már majdnem tökéletes vagyok, a többi meg belefér a pakliba.

A zsidóság könyvében van egy mondat „aki egy embert megment az a világot menti meg”
Ennek a fordítottja is igaz. Soha nem fogadható el az a szövődmény vagy halál, ami ellen bármit megtehettünk volna” prof Papp L. Aki egy embert nem tud megmenteni, de megmenthette volna az egy kicsit a világot nem menti meg. A másik fontos része, hogy ez a lehetőség rengeteg olyan tehetséget, hozhat a felszínre, ami eddig nem valósulhatott meg, mert a személyi szupercentralizáció ezt nem engedte, jogosan, hiszen aki sokat csinálta élőben „biztos” az a legjobb. A napi friss kadaver gyakorlat a valódi talentumokat is a felszínre hozza, ami eddig mesterségesen háttérbe szorult. A tudás többé nem válhat önző hatalommá, hanem igazi irgalmas alázattá alakul át.

A lelki nyomás elviseléséhez a keresztény tanítás a „test feltámadásáról” biztos bázist ad. De a vallások tanításai a lélek hallhatatlanságáról is segítik ezt. Miközben tanulunk a halott felebarátainkon, megköszönve neki ezt, megtapasztaljuk, hogy valóságosan megszeretjük őket, mindenféle ellenérzés nélkül. Valódi növekedés jön ebből a gyakorlati oktatás és tudományok terén és a legfontosabb, a napi betegellátás színvonala rendkívül megnő. 14 éve kezdtem heti 2-3 alakalommal 5 éve minden nap folytatom napi 1-1,5 órát, ezt a gyakorlatot a legnehezebb műtéti helyzetetek modellezve, mesterségesen szövődmény okozva, majd az ellátva (mikroérvarratok) az agy mélyén és a koponyabázis külső belső oldalán. A komplex ér és daganatos betegségek területén, az időskori vagy gyenge általános állapotú betegeknél, ahol igenis nagyon számít a gyorsaság, vagy éppen a rendkívül nehéz afrikai missziós idegsebészeti tapasztalatok mutatják azt az óriási hasznot, amit a napi friss kadaver gyakorlatok hoznak. Változás kell!!! Képesek vagyunk rá!