ELFT HÍRADÓ

[Dezso HORVATH <horvath.dezso AT wigner.mta.hu>]

Tisztelt Kollégák!

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Bruno 
Pontecorvoval Dubnában egy folyosón volt az irodánk, 1974 
és 79 között szinte minden nap találkoztam vele. Eleinte 
furcsa volt nekem, hogy Bruno Makszimovicsnak kellett 
szólítani. Rendkívül barátságos ember volt és óriási 
tekintélynek örvendett mindenki előtt. Akkor még nem 
utazhatott külföldre, de tanúja voltam annak, hogy a későbbi 
Nobel-díjas Leon Lederman, aki akkor lett az amerikai 
részecskefizikai kutatóközpont, a Fermilab 
igazgatója, amikor dubnai előadása elején meglátta 
Pontecorvót, odalépett hozzá, és melegen, de viccesen úgy 
üdvözölte, mint a fizikusi olasz maffia (ha jól emlékszem, 
azt mondta: Fermi, Amaldi, Pontecorvo) képviselőjét.

Pontecorvonak két fiát ismertem. Gil maga is 
részecskefizikus, a másik fia, Tito viszont biológus, és 
rendkívül népszerű volt Dubnában: lovakat tartott és a 
gyerekeket lovagoltatta, jó pár magyar gyereket is.

Bruno Pontecorvo valószínűleg valóban szovjet ügynök volt, 
de úgy tudom, erre nincs semmiféle konkrét bizonyíték, csak 
KGB-sek emlékei. Az atombombához nemigen engedték közel 
Amerikában kommunista kapcsolatai miatt, csak az akkor még 
szintén titkos reaktorfejlesztéshez. Tehát talán csak a nem 
sokkal később nyilttá tett reaktortechnikáról vihetett 
információt a Szovjetunióba.

Egyáltalán nem értek egyet Frank Close véleményével, hogy 
Pontecorvo gyakorlatilag kizárta magát a fizikai kutatásból 
azzal, hogy Dubnába költözött. Liverpoolba hívták, amelynek 
a kutatási jelentősége messze eltörpült Dubnáé mellett. A 
Szovjetunióban Pontecorvo olyan óriási fizikusokkal 
dolgozhatt együtt, mint Gribov, Bilenykij, Okuny és Bardin, 
bár a legtöbb publikációja egyszerzős. Érdekes, hogy pályája 
kezdetén kimondottan kísérleti fizikusnak tekintették, a 
Szovjetunióban lett kimagasló elméleti fizikus.

Üdvözlettel:

Horváth Dezső